fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
"Burány és a szocialisták megint a bankokért aggódnak"
2013. április 11., 16:14
Ugyanoda kanyarodtunk vissza, mint eddig már ezerszer: Burány Sándor és a szocialisták aggódnak a bankokért, aggódnak a multinacionális cégekért - jelentette ki Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján, reagálva a szocialista politikus kijelentéseire.

A multinacionális cégek adóit az Orbán-kormány megemelte, sőt különadókat vetett ki, hiszen olyan állapotban vettük át az országot 2010-ben, hogy a szakadék szélén állt a magyar gazdaság. Az Orbán-kormány, illetve a fideszes többségű parlament úgy döntött, hogy nem a magyar családok adóterheit növeli, hanem azoknak a cégeknek, főként külföldi kézben lévő multinacionális vállalatoknak, bankoknak, energiaszolgáltatóknak az adóit emeli, akik eddig nem vették ki a részüket a közös teherviselésből. Erről van szó tehát, amikor adóterhelésről beszélünk – szögezte le Selmeczi Gabriella.

A Fidesz szóvivője hangsúlyozta, a magyar családok adóterhei csökkentek, főleg a gyermeket nevelő családok adóterhei mérséklődtek. Hozzátette, azzal pedig minden kis- és középvállalkozó tisztában van, hogy a nyereségadó 19-ről 10 százalékra csökkent. A magyar vállalkozásokat a szektoriális különadók nem érintik. Ugyanoda kanyarodtunk vissza, mint eddig már ezerszer: Burány Sándor és a szocialisták aggódnak a bankokért, aggódnak a multinacionális cégekért – jelentette ki Selmeczi Gabriella.

A fideszes politikus úgy fogalmazott, „már Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter is észrevette, hogy Németországban a multinacionális vállalatok feleannyi adót fizetnek az államkasszába, mint az ottani német cégek, így valószínű, hogy Európa ezen a területen is követni fogja a magyar modellt”. A szóvivő úgy folytatta, immár tizenkét országban vezették be a bankadót, és úgy tűnik, „a németek is továbbhaladnak a magyar úton.”

A 2,2 százalékos márciusi inflációs adatokat érintően Selmeczi Gabriella úgy fogalmazott: „ez nem egy viszonyítási alap, hanem konkrét számadat”. Mi nagyon örülünk, hogy sikeres volt a magyar gazdaságpolitika, szemben a Gyurcsány-Bajnai-kormányok rendkívül veszélyes gazdaságpolitikájával, amikor magas volt az infláció és az államháztartás hiánya, a duplájára emelkedett a munkanélküliek száma – emelte ki.

Magyarország jó úton halad, jobban teljesít az ország, mint korábban, államháztartási hiány és infláció tekintetében is. Nőtt a foglalkoztatottak száma, és Magyarország az adórendszer területén is szépen teljesít, hiszen a magyar családok terhei csökkentek – zárta szavait a Fidesz szóvivője.

(fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Rezsicsökkentés: hagyjon fel a baloldal a hadjárattal!
Cikk: A baloldal sok fejlesztési lehetőséget elmulasztott
Cikk: Selmeczi: A baloldal programja veszélyes
Cikk: "Mesterházy hiába próbálja átfesteni az MSZP arcát"