fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Navracsics: Fejleszteni kell a 8-as főútvonalat
2013. április 11., 18:09
Az Észak-Olaszország irányába közlekedési kapcsolatot jelentő 8-as főút fejlesztését szorgalmazta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes csütörtökön Veszprémben, a térségben működő olasz tulajdonú vállalkozások fórumán.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter hangoztatta: az olasz és a magyar vállalatok közötti eredményes együttműködés érdekében meg kell oldani olyan gyakorlatias problémákat, mint például a 8-as főút fejlesztése, "amiért tenni fogunk".

Maria Assunta Accili Sabbatini, Olaszország magyarországi nagykövete arról beszélt, hogy a gazdasági válság idején szinte kötelező az együttműködésben rejlő lehetőségek kiaknázása.
   
Porga Gyula (Fidesz-KDNP), Veszprém polgármestere a város kereskedelmi és befektetései lehetőségeiről szólva rámutatott: Veszprém földrajzi fekvése kedvező, hiszen két főváros (Budapest, Bécs) és három nemzetközi repülőtér (Bécs, Budapest Pozsony), több autópálya és nemzetközi főútvonal közelében található. A veszprémi gazdaságnak három pillére van, a vállalatok, a város és az egyetem, amelyek egymást erősítve működnek együtt - fejtette ki. A fórumon jelen lévő olasz vállalkozások figyelmébe ajánlotta a Szentkirályszabadján kialakítandó ipari parkot.
   
Kozma György, a Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdaságért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy a gazdasági válság miatt a belső fogyasztás rendkívül alacsony, bővülést csak az export növekedésével lehet elérni; ezért nagy jelentősége van a külgazdasági kapcsolatok dinamizálásának, így az olasz kapcsolatokénak is.  Kifejtette: az új külgazdasági stratégia legfontosabb célkitűzése, hogy 2020-ra a magyar exportteljesítményt megkétszerezzék; emellett a kis- és középvállalkozások részesedését az összes exportból a mostani 10 százalékról a lehető legnagyobbra növeljék. Jelenleg 7 milliárdot exportálnak, ezt 14 milliárdra szeretnék növelni. A stratégiának másik fontos pillére, hogy minél több külföldi befektetőt hozzanak az országba, és növekedjen a befektetések jelenlegi, 78 milliárd eurós összege - húzta alá. 2014-2020 között a rendelkezésre álló európai uniós források hatvan százalékát szeretnék gazdaságélénkítésre fordítani, ami 20 milliárd eurót jelenthet - tette hozzá.
   
Olaszország a kereskedelmi forgalom alapján az ötödik legfontosabb partner, több mint kétezer olasz vállalkozás működik Magyarországon, amelyek 2,5 milliárd eurót fektettek be itt.

(MTI-fidesz.hu)