fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Hende: Jövőre lehet döntés a helikopterekről
2013. április 12., 14:10
Jövőre, a következő kormányzati ciklus indulásakor születhet döntés a honvédségi helikopterbeszerzés ügyében. Erről beszélt a honvédelmi miniszter pénteken a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában.

Hende Csaba elmondta: kormányra kerülésükkor világossá vált, hogy a honvédségi helikopterek felújítása, karbantartása elmaradt a szükséges, az elvárható szinttől. Ennek nyomán tömegesen váltak alkalmazhatatlanná a helikopterek. A miniszter közölte, erre a problémára hosszú távú megoldást kell találni. A döntést valamennyi politikai erő, parlamenti párt egyetértésével kívánják meghozni - tette hozzá.
   
Kifejtette: jelenleg a nemzetközi versenykiírás előkészítése, szakértői egyeztetése zajlik a Honvédelmi Minisztériumban. Ebben a kiírásban fogalmazzák meg igényeiket, elvárásaikat, azt, hogy a következő négy évtizedben részben katonai célokra, részben polgári - például katasztrófavédelmi - feladatokra milyen helikopterképességre van szüksége Magyarországnak.
   
Ezt a kiírást egyeztetik a parlamenti erőkkel is, és a pályázatot úgy hirdetik meg, hogy a következő kormányzati ciklus kezdetén dönteni lehessen a kérdésben - mondta a miniszter. Megjegyezte viszont, hogy ehhez a költségvetésben is biztosítani kell majd forrást.
   

(MTI-fidesz.hu)