fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A Fidelitas, az IKSZ, a Via Nova ICS és a MIÉRT nyilatkozata
2013. április 14., 10:28
Tíz évvel ezelőtt járulhattak Magyarország polgárai a szavazó úrnák elé, hogy Magyarország EU-hoz való csatlakozásáról döntsenek, és ebben az időszakban tartott a 2004-ben csatlakozni szándékozó többi ország is hasonló népszavazást. Közép-Európa, és különösen annak fiataljai számára többszörös jelentősége is volt ennek. Az Unió nyújtotta előnyök és lehetőségek, valamint az „Európához” való tartozás érzése elérhető közelségbe kerültek. Visszatekintve az akkori céljainkra, és elvárásainkra, megállapíthatjuk, hogy azok ma, tíz évvel később is érvényesek - áll a Fidelitas, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ), a Via Nova Ifjúsági Csoport és a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) nyilatkozatában.

Már akkor is úgy gondoltuk, hogy:

- a kommunista diktatúra évtizedei ellenére Közép-Európában is demokratikus, szabad társadalomban kívánunk élni – a keresztény világ részeként, az európai országok közösségében, nem pedig nagyhatalmak csatlósaként;

- magyar emberekként, egyenlő feltételekkel, megkülönböztetés nélkül szeretnénk élni ugyanazokkal a szabadságjogokkal, és lehetőségekkel, amelyekkel a nyugat-európai országok állampolgárai is;

- az évtizedekre visszanyúló erőszakos és mesterséges elválasztást követően – az országhatárok tiszteletben tartása mellett – újra egy nemzetet alkotva kívánunk élni.

Több éves tagság után még mindig fontosnak tartjuk, hogy:

- az Európai Unió tagállamai egyenrangú partnerekként tartsák tiszteletben egymás hagyományait, történelmi tapasztalatait, kultúráit és érdekeit, és ezt az európai intézmények is garantálják;

- a tagállamok és az európai intézmények, beleértve vezetőiket is, kezeljék egyenlőként más uniós államok állampolgárait – konjunktúra és válság idején egyaránt ;

- mindannyian aktívan elősegítsük a nemzetrészek összefonódását, és küzdjünk a megkülönböztetést és megosztást célzó erőfeszítések ellen – legyenek azok akár belülről, akár kívülről jövők.

Ezen elvek mentén szeretnénk a következő évtizedekben is élvezni EU tagságunkat, törekedve egy egységesebb, prosperáló európai együttműködésre, és a béke és közösség további bővülésére.

Dr. Stágel Bence, az IKSZ elnöke, Ágh Péter, a Fidelitas elnöke, Gubík László, a Via Nova ICS elnöke, Bodor László, a MIÉRT elnöke

(fidesz.hu)