fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
"Határozott választ kell adni Reding szavaira"
2013. április 15., 17:56
Támogatta az Országgyűlés európai ügyek bizottsága a kormány Tobin-ügyről szóló jelentését és az ennek elfogadásáról szóló határozati javaslatot, amely elfogadhatatlannak minősíti Viviane Redingnek, az Európai Bizottság alapjogokért, igazságügyért és állampolgárságért felelős biztosának az ügyben tanúsított eljárását.

Az európai ügyek bizottságának hétfői ülésén Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára kiemelte: az ügyben hozott bírósági ítélet óta minden kormány kérte a 2000-ben Leányfalun két kisgyermeket halálra gázoló Francis Ciarán Tobin kiadatását, Reding így a magyar igazságszolgáltatásról tett nyilatkozatával minden kormánnyal szembehelyezkedett. Hangsúlyozta: Reding hozzáállása az ügyhöz nem elfogadható a kormány számára.
   
Gruber Attila (Fidesz) az alkotmányügyi bizottság képviseletében kijelentette: nem ez az első alkalom, amikor a biztos meggondolatlanul, sértően fogalmazott, 2010-ben Franciaország ellenszenvét vívta ki, amikor a romák ottani helyzetről nyilatkozott. Egyértelmű és határozott választ kell adni Reding szavaira - közölte.
   
A jelentés szerint a kormány elfogadhatatlannak tartja, hogy a biztos párhuzamot vonjon egy egyedi esetben hozott ítélet végrehajtása és az igazságszolgáltatás függetlenségének megítélése között. Elfogadhatatlan, hogy Viviane Reding, akinek a feladata, hogy segítse a "szabadság, biztonság és igazságosság" érvényesülését az unióban, érthetőnek tartja a végrehajtás megtagadását, ezzel bátorítva "az Európai Unió alapértékeinek semmibevételét" - olvasható a dokumentumban.
   
A határozati javaslat rögzíti: az Országgyűlés elfogadhatatlannak tartja, hogy a biztos "tényekkel alá nem támasztott politikai vélekedése alapján" igazolhatónak tartja az ügyben az uniós alapelvet sértő eljárást.
   
Ékes József (Fidesz) hangsúlyozta: az elmúlt időben többször is meg kellett volna tennie a parlamentnek és a mindenkori kormánynak, hogy érvényt szerez a jogainak, és "nem hajt fejet" minden külföldi törekvés előtt, amely "kárt okoz a társadalomnak". Ha most erősebben fogalmaz az Országgyűlés, a biztosok talán jobban meggondolják, hogyan nyilatkoznak - jelentette ki.
   
Firtl Mátyás (KDNP), a bizottság alelnöke kiemelte: a képviselők felelősséggel tartoznak a választóiknak, ezért azt a választ kell adniuk, hogy Magyarország nem tűrheti el a történteket.
   
A jelentést és a határozati javaslatot a bizottság általános vitára alkalmasnak minősítette, a szocialista tagok tartózkodtak. A Jobbik képviselői nem voltak jelen az ülésen.
   
Az alkotmányügyi bizottság a nap folyamán ugyancsak támogatta a jelentést és a határozati javaslatot.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Navracsics: Érzések alapján nem lehet eljárni egy tagállammal szemben
Cikk: Navracsics: Reding részrehajló Magyarországgal szemben