fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Afganisztánban szerzett tapasztalataikat adják át magyar katonák
2013. április 16., 11:51
Önkéntes műveleti tartalékosok és az alakulatoknál szolgáló tisztek, altisztek képzésében vesznek részt olyan magyar katonák, akik mindenekelőtt az afganisztáni misszióban szereztek fontos tapasztalatokat - mondta a honvédelmi miniszter kedden Hódmezővásárhelyen.

Hende Csaba a Harcos elnevezésű program nyitónapján, melyet a MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségénél tartottak, a missziókról szólva hangsúlyozta: a magyar katonák rendkívül fontos tapasztalatokat szereztek éles helyzetekben, a világon a legmodernebb, legnaprakészebb tudásra tettek szert, és ezt nem szabad veszni hagyni.
   
A tárcavezető azt mondta,"nem engedhetjük meg, hogy ezeket a tapasztalatokat elveszítsük", mindezeket hasznosítani kell az ország védelmében és "az előttünk álló nemzetközi feladatok" ellátásánál is. Ezért mobil kiképzőcsoportokat alakítottak az Afganisztánból hazatért katonákból, akik a Magyar Honvédség alakulatainál átadják a tapasztalataikat - ismertette. A következő hetekben 19 kiképző foglalkozik majd az önkéntesen jelentkező 52 katonával, és szeretnék, ha a program bővülne. A kiképzők között vannak olyanok is, akik speciális külföldi tanfolyamokon vettek részt, például amerikai rohamosztagosok képzésén.
   
A kiképzés első négy hete Hódmezővásárhelyen folyik, majd Újdörögdön fejeződik be. A katonák tereptant, harcvezetést, gyalogjárőrözést, előre begyakorolt harchelyzeteket, rajtaütést, lesállást, körletfoglalást, közelharcot, híradós ismereteket és harctéri egészségügyi ismereteket tanulnak, valamint intenzív lőgyakorlatokon vesznek részt. A program május 10-én zárul a Veszprém megyei újdörögdi kiképzőbázison.

(MTI - fidesz.hu)