fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Rendőrőrsöt avattak Budakalászon
2013. április 16., 14:18
A Budakalászon tavaly elkövetett bűncselekmények számának emelkedésével indokolta többek között a Szent István telepen kedden átadott új rendőrőrs létrehozását avatóbeszédében Halmosi Zsolt, az Országos Rendőr-főkapitányság helyettes vezetője. A Pest megyei őrsprogram részeként felállított 11 fős alegység a HÉV-megálló felújított épületében kapott helyet.

Halmosi Zsolt dandártábornok elmondta, a településen 2012-ben mintegy 20 százalékkal nőtt a bűncselekmények száma, ezért a Szentendrei Rendőrkapitányság alegységeként működő új őrs tevékenysége révén nagymértékben javulhat Budakalászon a közbiztonság.
    
Rogán László (Fidesz), Budakalász polgármestere közölte: a településen eddig csupán három körzeti megbízott teljesített szolgálatot, így sürgető volt egy rendőrőrs létrehozása, ehhez a helyet az önkormányzat adta.
    
Mihály István dandártábornok, Pest megyei főkapitány beszámolt arról, hogy a megyében még az idén 34-ről 42-re nő a rendőrőrsök száma. Ezek közül Jászkarajenőn, Ócsán, Isaszegen, illetve most Budakalászon már munkához látott egy-egy alegység. A továbbiakban Acsán, Dunavarsányban, Kiskunlacházán és Zsámbékon is megkezdi majd a működését egy-egy őrs.

(MTI-fidesz.hu)