fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Hoppál: Mindegy, mit ígér tandíjügyben a baloldal
2013. április 16., 16:24
A Fidesz szóvivője szerint mindegy, hogy mit ígér tandíjügyben a baloldal, mivel eddigi ígéreteit sem teljesítette.

Hoppál Péter az MTI-nek kedden küldött közleményében arra reagált, hogy újragondolta felsőoktatási programját az MSZP. A Fidesz szóvivője kiemeli: a baloldali politikusok eddig következetesen a tandíj bevezetésének szükségségéről beszéltek, minden programjukban, koncepciójukban ez szerepel. Bajnai Gordon nemrég elmondta, hogy a "tandíj nem ördögtől való", három hónapja még Mesterházy Attila is a tandíj bevezetésének szükségességéről beszélt, Gyurcsány Ferenc pedig nyíltan kiáll a tandíj bevezetése mellett - írta közleményében Hoppál Péter. A Fidesz-szóvivő szerint a "Gyurcsány-Bajnai-szövetség" újbóli hatalomra kerülése esetén borítékolható, hogy az egyetemistáknak ismét tandíjat kellene fizetniük.

(MTI - fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: "Az MSZP-nek nincs joga bírálni az új felsőoktatási rendszert"