fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Útfelújítási program kezdődött Szekszárdon
2013. április 17., 16:25
Több mint harminc utcát érintő útfelújítási program kezdődött Szekszárdon, ahol az idén 350 millió forintot fordítanak utak, parkolók építésére, felújítására - mondta a város polgármestere szerdán Szekszárdon sajtótájékoztatón.

Horváth István (Fidesz-KDNP) elmondta: 28 utcában csaknem ezer kátyút javítanak ki, öt utcában mintegy két és fél kilométer hosszan az útburkolat teljes kopórétegét kicserélik, a Tavasz és a Szőlőhegyi utcában pedig új út épül.
   
A városon áthaladó főutak javítása már megtörtént, jelenleg a másodrendű utakon dolgoznak, végül az autóbuszjáratok által érintett utcákban szüntetik meg a kátyúkat.
   
Ismertetése szerint a program keretében 10,2 kilométer hosszan építenek vagy újítanak fel járdákat és mintegy ötven parkolóhelyet alakítanak ki a Kecskés Ferenc utcában.
   
Útjavításra a tavalyi összeg több mint kétszeresét, 40 millió forintot fordítanak, utak, járdák, parkolók felújítására és építésére 2013-ban összesen 350 millió forintot terveznek a tolnai megyeszékhelyen - tette hozzá.
   
A kivitelezésre a KÉSZ Kft.-vel kötött keretszerződést az önkormányzat - mondta a város vezetője.

(MTI-fidesz.hu)