fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Soltész: A cél a családok megerősítése
2013. április 17., 19:01
A családtámogatás területén a kormány számos pozitív döntést hozott, hogy javulhasson a családok életminősége - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkára szerdán az MTI-vel.

Az előző kormány által szűkített kedvezményeket és támogatásokat állította, állítja vissza a jelenlegi kabinet, és továbbra is elsődleges célja a családok megerősítése - áll a nyilatkozatban. Ennek többek között fontos része a családi adókedvezmény kiszélesítése az egy- és kétgyerekesek számára, továbbá nagymértékű növelése a három- és többgyerekesek esetében.
    
Az államtitkári nyilatkozat kitért arra, hogy a kormánynak ugyanilyen fontos döntése volt a GYES időtartamának három évre való visszaállítása. Továbbá 2011. január 1-jétől bevezették a kismamák részmunkaidős foglalkoztatása utáni járulékkedvezményt, múlt év január 1-jétől pedig a gyermek után járó évi két nap, de legfeljebb évi hét nap pótszabadságot immár mindkét szülő egymástól függetlenül is igénybe veheti.
    
A családtámogatásra tett eddigi intézkedések között említette még, hogy 2012. január 1-jétől kibővültek a BKV járatain 60,7 százalékos árkedvezménnyel megvásárolható, úgynevezett "kismamabérlet" jogosultsági feltételei is. A gyermeknevelési segélyben vagy gyermeknevelési támogatásban részesülő kismamák mellett ezen túl a terhességi gyermekágyi segélyben és gyermekgondozási díjban részesülők is igénybe vehetik ezt a kedvezményt.

(MTI-fidesz.hu)