fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Rétvári: Megfelel az uniós elveknek az átalakítás
2013. április 18., 10:20
Megfelel az Európai Unió (EU) elveinek a választási kampány és az ügyáthelyezés szabályainak átalakítása - mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára csütörtökön az ATV Start című műsorában.

Rétvári Bence azt mondta, hogy az európai parlamenti (EP) választást ugyan tagállamonként külön szervezik meg, de közös elvek vonatkoznak arra. A politikus a magyarországi parlamenti és önkormányzati választások kampánylehetőségeiről elmondta: "nem egyedi megoldást találtunk ki, hanem végignéztük, és 11 európai uniós országban úgy van a szabályozás, sőt néha még szigorúbban, mint a miénkben". Hangsúlyozta: abban bíznak, hogy az unió Magyarországgal szemben nem állít fel más, vagy szigorúbb kritériumokat, mint 11 másik uniós országgal szemben.

A KIM módosító javaslata szerint a pártok nem csak a közszolgálati médiában hirdethetnének az EP-választás előtt, ugyanakkor a kereskedelmi televíziók és rádiók nem kérhetnének pénzt a reklámok közzétételéért.
    
A parlament korábban a negyedik alaptörvény-módosítással úgy döntött: az országgyűlési és az EP-választást megelőző kampányidőszakban a listát állító pártok reklámjait csak a közmédia teheti közzé, ingyen, a jelölőszervezeteknek azonos feltételeket biztosítva. (A nyomtatott sajtóban és az internetes híroldalakon korlátozás nélkül lehet reklámozni.)
    
A műsorban az Országos Bírósági Hivatal (OBH) ügyáthelyezési jogának módosításáról is kérdezték az államtitkárt. A KIM módosító javaslata szerint az OBH-elnök nem jelölhetne ki az általános illetékességűtől eltérő, azonos hatáskörű bíróságot, ha az eljárásban az Európai Unió valamely kötelező jogi normáját kell alkalmazni. A szűkítés polgári és büntetőügyekre egyaránt vonatkozna.
    
Rétvári Bence válaszában elmondta, hogy az EU a kötelezettségszegési eljárásban nagyjából másfél éve kiadott úgynevezett indokolt véleményében arról írt, hogy minden uniós jogot alkalmazó szervezet eljárását vizsgálhatja. Ennek megfelelően azért formált magának jogkört az EU a magyar bírósági rendszerbe való beavatkozásra, mert az uniós jogot is alkalmaz. Az ügyáthelyezésre vonatkozó módosító javaslat tehát "az unió logikája szerint halad" - tette hozzá Rétvári Bence.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Rétvári: Sikeres az ügyintézést egyszerűsítő program
Cikk: Rétvári: A jogállam sosem fér össze az erőszakkal