fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kövér: A parlamentarizmus fontos része az egyetértés is
2013. április 18., 11:41
Kövér László szerint akkor működik jól egy ország, ha a politikai csatározásokat felülírja a nemzeti közösség sorsát érintő ügyek mögötti egyetértés. A házelnök erről egyetemisták előtt beszélt csütörtökön, amikor megnyitotta a törvényhozás működését modellező Mint-a Parlament című rendezvényt az Országházban.

A programon hat egyetem hallgatói vesznek részt, akik kormánypárti és ellenzéki frakciókat alakítva vitatják meg az általuk benyújtott "törvényjavaslatokat" egy kvázi parlamenti ülésnap keretében. Kövér László az Országgyűlés Felsőházi termében tartott rendezvényen Démokritosz ókori görög filozófus gondolatát idézte, miszerint "csak egyetértéssel lehet nagy dolgokat véghezvinni". A házelnök szerint ez a gondolat arra mutat rá, hogy akkor működik jól egy demokratikus berendezkedés, egy ország, ha a politikai csatározásokat felülírja a nemzeti közösség sorsát érintő ügyek mögötti, nagy többségre támaszkodó egyetértés. Hozzátette: nem az a probléma, hogy a különböző politikai pártok között vita van, hiszen ez az alapja a demokrácia működési rendjének, a problémát azon közös eszmék hiánya jelenti, amelyek felülírják a pártállást és nem képezik politikai vita tárgyát.
   
Kövér László hangsúlyozta: bízik abban, hogy a programon résztvevő egyetemisták nemzedéke és az innen kikerülő politikusok soha nem fogják szem elől téveszteni József Attila gondolatát, miszerint a "nemzet: közös ihlet". A házelnök arra is figyelmeztette a játékban résztvevőket, hogy a vita hevében se felejtsék el, hogy az igazság egészét senki nem birtokolhatja. A parlamentarizmus csak látszatra állandó küzdelem, legalább olyan fontos része az egyetértés is, és az a közösség, ami az egyetértés mögött áll - fogalmazott.
   
Az Országgyűlés munkáját modellező programot a Magyary Zoltán Szakkollégium és más hallgatói és diákkörök kezdeményezésére rendezték meg. Célja, hogy a hallgatók kipróbálhassák elméleti ismereteiket, megismerhessék a törvényhozói munkát, és annak menetét. A résztvevők a program első napján, még márciusban mutatták be frakciójukat és "törvényjavaslatokat" készítettek, többek között például az innovációs járulékról vagy a női kvóta bevezetéséről a választásokon. Most bizottsági, illetve plenáris ülésen folytatják a munkát, majd az ülésnap végén "sajtótájékoztatón" értékelik a történteket.

(MTI-fidesz.hu)