fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Magyarország most már jobban teljesít az egészségügy területén is
2013. április 18., 12:29
Bátran kijelenhetjük, hogy Magyarország most már jobban teljesít az egészségügy területén is – jelentette ki Selmeczi Gabriella csütörtöki sajtótájékoztatóján. A Fidesz szóvivője ugyanitt elmondta, az egészségügyben dolgozók voltak a legnagyobb vesztesei a Gyurcsány-Bajnai-korszaknak.

Egy friss felmérés szerint nőtt a bizalom az egészségügy iránt a lakosság és az orvosok körében; egyre többen látják úgy, hogy javul az egészségügy állapota, valamint az Orbán-kormány és a Fidesz-KDNP többségű parlament jó intézkedéseket hoz a rendszer működése érdekében – fogalmazott Selmeczi Gabriella. A Fidesz szóvivője hangsúlyozta, a bizalom növekedéséhez hozzájárult, hogy megindult az egészségügyi dolgozók bérrendezése, és az is, hogy az állam sokkal nagyobb felelősséget vállalt a dolgozókkal, illetve a működéssel szemben. Állami kézbe kerültek az egészségügyi intézmények, és ez sokkal biztonságosabb működést tesz lehetővé – fűzte hozzá, emellett több fejlesztés is elindult az egészségügy területén.

Még messze nem tartunk ott, hogy hátradőlhessünk az egészségügy állapotát illetően, még sokat kell tennünk azért, hogy elégedettek lehessünk. Azt azonban bátran kijelenhetjük, hogy Magyarország most már jobban teljesít az egészségügy területén is – jelentette ki.

Mint mondta, a Fidesz továbbra is elkötelezett az egészségügyi dolgozók anyagi megbecsülése mellett. Eddig több mint 90 ezer egészségügyi dolgozó bérét emeltük meg, és a kormány most is tárgyalásokat folytat a dolgozókkal a további béremelésről – tette hozzá. Rámutatott arra, hogy a tavalyi bérfejlesztés eredményeként az orvosok nettó átlagkeresete 21 százalékkal, a szakdolgozóké pedig 11 százalékkal nőtt. Szólt arról is, hogy támogatást kapnak azok, akik hiányszakmákban dolgoznak, például házi gyermekorvosként tevékenykednek.

Selmeczi Gabriella felhívta a figyelmet arra, hogy ezeket az intézkedéseket egy gazdasági és pénzügyi válság által sújtott környezetben kellett meghozni. Azt se felejtsük el, hogy honnan indultunk: talán az egészségügy az az ágazat, és az egészségügyben dolgozók azok, akik a legnagyobb vesztesei voltak a Gyurcsány-Bajnai-korszaknak, hiszen bérüket soha nem rendezték, és elvették egyhavi fizetésüket – szögezte le. Hangsúlyozta, az egészségügyi dolgozók fizetése a szocialista kormányok idején az átlagbér alá süllyedt. Ezt az egészet a baloldal tétlenül nézte, és ennek köszönhetően orvosok, egészségügyi dolgozók sokasága hagyta el a pályát – fogalmazott, megjegyezve, a baloldal összesen 400 milliárdot vont el az egészségügytől.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, egyetértenek a Magyar Kórházszövetség elnökének az egészségügy állapotáról szóló nyilatkozatával. Mi nyitottak vagyunk arra, hogy az egészségügy több pénzt kapjon, és a rendszert a mostaninál is jobban támogassuk – szögezte le, hozzáfűzve, ennek komoly feltétele az, hogy hogyan teljesít az ország gazdasága. Reméljük, hogy Velkey Györgynek sikeresek lesznek a tárgyalásai, és egy sikeres elnökségi ciklust tudhat majd maga mögött – húzta alá Selmeczi Gabriella.

Azzal összefüggésben, hogy a baloldali ellenzéki pártok alternatív választási bizottság létrehozásáról döntöttek, a politikus úgy fogalmazott: ez véleménye szerint annak a jele, hogy ezek a pártok nem találják a helyüket, nem tudják, mit tegyenek.

(fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Az egészségügyet a romjaiból építi újjá a kormány
Cikk: A kormány megbecsüli az egészségügyi dolgozókat