fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
"Rengeteg tehertől sikerült megszabadítani az önkormányzatokat"
2013. április 18., 13:36
Az elmúlt 22 év egyik legnagyobb sikerágazata volt az önkormányzatok működése, hiszen míg minden politikai és társadalmi intézmény iránt jelentősen visszaesett a bizalom, az önkormányzatok bizalmi indexe nem csökkent - mondta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár csütörtökön Budapesten.

Az államtitkár az Önkormányzatok jelene és jövője című rendezvényen, amelyen polgármesterek és a Fidesz önkormányzati tagozata országos tanácsának tagjai vettek részt, kiemelte: 2006 után alapvetően "fenntartó, működtető" települési önkormányzatok jöttek létre, de a jelenlegi kormánynak az a célja, hogy az állami feladatokat ellátó önkormányzatok helyett "tisztább profilú", a településeket fejlesztő és a helyi ügyeket intéző önkormányzatok legyenek, amelyeknek fő feladata a helyiek életminőségének javítása.
   
Rengeteg tehertől sikerült megszabadítani az önkormányzatokat, a jelenlegi átalakításra nem veszteségként, hanem lehetőségként kell tekinteni - hangsúlyozta. Mint mondta, 2010-ben kevesen látták át "a baj mélységét", a kormánynak a csőd, az összeomlás széléről kellett visszahoznia az országot, az ország működőképességének fenntartása volt a kérdés.
   
Kijelentette: a kormánynak le kellett zárnia a rendszerváltozást, mert az elmúlt 20-22 év pártállástól függetlenül sokaknak komoly kudarcot hozott, többen veszteségként élték meg ezt az időszakot. A választópolgárok változást akartak, és a gazdasági helyzet is ezt diktálta, mert ha csak a megszorításokat folytatták volna, azzal legfeljebb elnapolni lehetett volna a csődöt - vélekedett.
   
Úgy látja, bölcsen és helyesen döntött a kormány, amikor úgy határozott, komoly társadalompolitikai átalakításba kezd, új társadalmi-gazdasági rendszert próbál felépíteni. Ennek részeként át kellett gondolni az önkormányzati feladat- és hatásköröket - fűzte hozzá.
   
Emlékeztetett: az előző kormány az állami feladatok ellátására az önkormányzatokat vonta be, miközben forrásokat vontak el tőlük, és korlátlanná tették a hitelfelvételi lehetőségeiket. Ennek oka az volt, hogy ha az állam vette volna fel ezeket a hiteleket, az a deficit növekedését jelentette volna - magyarázta. Hangoztatta: az előző kormány csak elnapolta a problémát, mert nem tudta megoldani, ráadásul nem számítottak a válság kitörésére.
   
Kitért arra is, hogy a megyei rendszer is csődben volt, a megyék fizetésképtelenek voltak, amikor a kormány kimentette őket. Ez azért volt, mert "bevétel nélküli helyekre tolta át" a szocialista kormány az állami feladatokat - közölte. Kiemelte: a jelenlegi átalakításnak azonban nemcsak a konszolidáció az oka, hanem az is, hogy Magyarország az elmúlt időben elveszítette a versenyképességét a régiójában, ezért az oktatási és egészségügyi rendszer átalakítása elengedhetetlen. Az intézményátvétel révén jobb oktatási és egészségügyi rendszer szervezésére is lehetőség nyílik - mutatott rá.
   
Mint mondta, a 2014-2020-as uniós költségvetési időszakban jelentős összegeket bíznak a településekre, ők koordinálják majd, hogy milyen célokra fordítsák a források egy részét.
   
Az államtitkár megköszönte a jelenlévő polgármestereknek az elmúlt három évben nyújtott támogatást. A Fidesz nem lett volna képes ekkora parlamenti támogatást, ennyi mandátumot és ilyen széles társadalmi bázist elérni és megtartani, ha nem állna mögötte a támogató önkormányzati hálózat - mutatott rá. Hozzátette: ez a Fidesz jövője szempontjából azért is fontos, mert 2014-ben sorsdöntő választás lesz, hiszen lehetőség nyílik arra, hogy egy konzervatív erő másodszor is elnyerje az emberek bizalmát.
   
Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere bevezetőjében hangsúlyozta: a Gyurcsány-kormány alatt sok kötelező feladatot kellett ellátniuk a településeknek megfelelő források nélkül, ami miatt nagymértékű eladósodás kezdődött. A válság "tetézte a bajt", a kormány "sóváran tekintett az önkormányzatok pénzére", és meg is csapolta azt - fogalmazott. Úgy vélte, 2010-ben az új kormány meghozta a reményt, hogy rövid időn belül kiszámíthatóan és stabilan tudják működtetni az önkormányzatokat és tervezhetik az életüket. A feladatok és hatáskörök átalakultak, bár egyelőre még finomhangolást igényel az új rendszer - mondta.

(MTI-fidesz.hu)