fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
SportPont Program az egészségesebb nemzedékért
2013. április 19., 15:25
Ötoldalú együttműködési megállapodást írtak alá az egészséges életmódra neveléssel összefüggésben a sport megszerettetésére Mihalovics Péter, a KIM Új Nemzedék Jövőjéért Program koordinációjáért felelős miniszteri biztosának részvétele mellett. Az aláírási ceremóniával kezdetét vette az országos egyetemi sportot és egészséges életmódot népszerűsítő SportPont Fesztivál kampány - közölte portálunkkal a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, pénteken.

Tájékoztatásuk szerint Mihalovics Péter, az Új Nemzedék Jövőjéért Program koordinációjáért felelős miniszteri biztos a SportPont Program megnyitóján a Magyar Ifjúság 2012 kutatás eredményeire hivatkozva elmondta, hogy a sportolás mint a szabadidő eltöltésének lehetséges módja, a fiatalok  mindössze 15-16 százalékánál  jelenik meg,  amely különösen beszédes adat az olyan egyéb szabadidős elfoglaltságok mellett mint a 49 százalékot mutató tévé nézés vagy az 56 százalékon álló számítógépezés. Nem elhanyagolható az az összefüggés sem, mely szerint az aktívan sportolók 81 százaléka elégedett az egészségével és a közérzetével, amely rávilágít, hogy milyen pozitív szerepe lehet az aktív, sportoló életmódnak az egészségérzet kialakulásában.

„A kormány által elfogadott ifjúságpolitikai keretprogram is igyekszik kicsit kiszakítani a tizenéveseket a virtuális világból, abból az online közegből ahol gyakran otthonosabban mozognak, mint a való világban. A SportPont Program illetve a többoldalú összefogás is azt a célt támogatja, hogy az új nemzedék egy minden szempontból még egészségesebb nemzedék lehessen” – tette hozzá Mihalovics Péter.

A Program április 19-i hivatalos megnyitóján ötoldalú együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége, a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség, az EFOTT Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája és a Zánka - Új Nemzedék Központ Nonprofit Közhasznú Kft., melyben elkötelezték magukat az új nemzedék minél szélesebb körű bevonásán keresztül a szabadidősport, azon belül is az egyetemi és főiskolás kosárlabda színvonalának emelése és jövőjének formálása mellett.

A Hajós Alfréd Terv részét képező SportPont Fesztivál elsődleges célja azon hallgatók megszólítása egy mozgásra ösztönző jutalmazási rendszer segítségével, akik nem sportolnak rendszeresen, vagy eddig egyáltalán nem foglalkoztak a sport témájával. A Kovács Antal olimpiai bajnok fővédnöksége alatt álló SportPont Programra valamennyi, Magyarországon felsőfokú képzésben részt vevő hallgató jelentkezhet, aki a www.sportpont.hu oldalon regisztrál. Az országos döntőre az idei EFOTT Fesztiválon, az Új Nemzedék Jövőjéért Program megvalósítási terepéül szolgáló zánkai ifjúsági centrumban kerül majd sor - zárul a közlemény.

(fidesz.hu)