fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Formálódik a rezsicsökkentés-ellenes koalíció
2013. április 19., 16:52
Ma Mesterházy Attila sajtótájékoztatón jelentette be, amit korábban már mindannyian sejtettünk. Formálódik a rezsicsökkentés ellenes koalíció – fogalmazott Kocsis Máté pénteki sajtótájékoztatóján.

A Fidesz kommunikációs igazgatója elmondta: Gyurcsány, Bajnai és Mesterházy nagyon hamar egymásra találnak, ha az emberek megszorításáról van szó. Egyúttal emlékezetett: Gyurcsányék kezdetektől ellenzik a rezsicsökkentést, „Mesterházy egyszer ezt mondja, másszor azt”, míg Bajnai épp e héten ismerte el, hogy ő sem támogatja az intézkedést, szavai szerint azt ki kellene váltani. „Hovatovább a múlt héten a volt kormányfő úgy fogalmazott, hogy szélhámosságnak tartja a magyar lakosság terheinek a csökkentését” – jegyezte meg Kocsis Máté.

Újra egymásra találtak azok, akik együtt tették tönkre az országot – hangsúlyozta Kocsis Máté, hozzátéve, hogy azért lett ilyen sürgős az összefogás, mert a baloldali pártokat finanszírozó nagyvállalatok nyomást helyeztek az ellenzéki szervezetekre. Ugyanakkor felidézte, akárcsak kormányzásuk alatt, most is a bankok és a multik oldalára állnak, természetesen annak árán, hogy a pénzintézeteknek és külföldi nagyvállalatoknak visszaadott pénzt ismét az emberektől szedik be.

Ennek kapcsán emlékeztetett arra is, hogy 2002-2010 között tizenötször emelték meg az energia lakossági fogyasztói árát, ami miatt háromszorosára emelkedett a gáz ára és kétszeresére a villamos energiáé. „Éppen akkor találnak villámgyorsan egymásra, amikor a kormány és a Fidesz – KDNP azon dolgozik, hogy a magyar emberek terheit csökkentse” – hangsúlyozta Kocsis Máté.

Mindezek után a kommunikációs igazgató leszögezte: a Fidesz nem fog engedni a rezsicsökkentésből, és támogatni fogja a kormányt ebben a törekvésében, továbbá meg fogja védeni a magyar embereket a baloldal veszélyes és szélsőséges gazdaságpolitikájától.

(fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Bajnai beismerte: nem támogatja a rezsicsökkentést
Cikk: Kocsis: Szélhámosság, amit Gyurcsány és Bajnai művelt