fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Lezsák: A rendszerváltáskor nem volt minta előttünk
2013. április 19., 19:03
A rendszerváltozáskor nem volt előttünk modell, húsz év kellett ahhoz, hogy új alkotmánya legyen az országnak, és hogy egy új rendszert építsünk fel - mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke Egerben, egy fórumon pénteken.

Az egri Polgárok Házában tartott rendezvényen Lukács Tamás, KDNP-s honatya beszélgetetett a politikussal, aki elmondta: 1969 szeptemberében költözött Lakitelekre, ahol öt éven keresztül képesítés nélküli tanítóként dolgozott. Tíz évvel később a településen megszervezte a Fiatal Írók Találkozóját, amelyen - mások mellett - Illyés Gyula is részt vett. Közölte: a háza udvarán felállított sátorban tartott találkozón hangzott el először - áttételesen - a többpártrendszer követelése Magyarországon.
    
Nem volt előttünk modell. Míg az NDK-nak ott volt a nyugat-németországi terület, ahonnan gazdasági, önkormányzati mintát vehettek, mi nem rendelkeztünk ilyennel. Húsz év kellett ahhoz, hogy új alkotmánya legyen az országnak, és hogy egy új rendszert építsünk fel - fogalmazott Lezsák Sándor.
    
Bár az elmúlt két évtized küzdelmes, olykor kudarcos volt, mégis azt mondom: fontos tapasztalatokat szereztünk. A 2010-es választások előtt újra végiggondoltuk a rendszerváltozás előtti törekvéseinket, hogyan épüljön fel a kultúra vagy az egészségügy rendszere. Alapos munka előzte meg mindazt, ami az elmúlt három évben történt - jelentette ki a politikus.

(MTI - fidesz.hu)