fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A kisgazdák hozzájárulnak a kormánypártok jó esélyeihez
2013. április 20., 12:32
A kisgazdák tevékenységükkel hozzájárulnak ahhoz, hogy a kormánypártok jó eséllyel készülhetnek az újabb megmérettetésre 2014-ben - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Kisgazda Polgári Egyesület - Kisgazda Polgári Szövetségpárt szombati sajtóbeszélgetésén Budapesten.

A házelnök kiemelte: a jelenlegi a "seregszámlálás" időszaka, ideje számba venni erőiket, értékelni az elmúlt három év eredményeit, és meghatározni, hogy mi az, amit még a választási ciklusból hátralévő egy évben elvégezhetnek és el kell végezniük.
    
Mint mondta, Bajnai Gordon mozgalmát vetélytársnak tekinti, bár Bajnai - szerinte - nem alkalmas miniszterelnöknek. Bajnai ügyesen osztotta meg a baloldali szavazóbázist, komoly szeletet hasított ki abból magának - vélekedett. Hozzáfűzte: Bajnait most sikeres válságmenedzselőként akarják feltüntetni, de "az idő nem mos el minden nyomot": 2010-ben 500 milliárd forintos hiánnyal adták át a költségvetést az új kormánynak.
    
Kövér László hangsúlyozta, arra kell készülniük, hogy egy egységesen fellépni képes baloldallal kell szembenézniük 2014-ben. Mindenesetre, amit a kormánypártok eddig tettek az ország hosszú távú érdekeiért, kellő erőt ad ahhoz, hogy bizakodva nézzenek a választások elé - mondta. Megjegyezte: úgy tűnik, a bázisuk stabil maradt, és ez optimizmussal töltheti el a kormánypártokat, hogy van esélyük ismét elnyerni a választók bizalmát.
    
A házelnök közlése szerint a Fidesz 1998 óta szorosan együttműködik a kisgazdákkal, akik Magyarország egyik legrégebbi politikai hagyományát jelenítik meg. Hozzátette: ez a politikai közösség máig a vidék Magyarországának egyik legfontosabb és leghitelesebb képviselője.
    
Arra is kitért, hogy egész Európa "recseg-ropog a válság terhei alatt", ezért is érthetetlen, hogy miért Magyarországgal foglalkozik a politikai baloldal, és "elvileg a néppárthoz kötődő" tisztségviselők. De az elmúlt évek vitái az unióval nem a magyar kormánynak ártottak, hanem az uniós intézményrendszerbe vetett hitnek - vélekedett. Mint mondta, az emberek kikérik maguknak, hogy a megkérdezésük nélkül mások próbálják az életüket alakítani.
    
Turi-Kovács Béla, a kisgazda szövetségpárt elnöke kiemelte, pártja szombati országos gyűlésének az a célja, hogy egyértelmű üzenetet fogalmazzanak meg: továbbra is fenntartják az együttműködést a Fidesszel, és 2014-ben is szövetségesként indulnak a választásokon. Az olyan ügyekben, amelyekben még nyitott kérdések vannak - például a földtörvény esetében -, a tárgyalásokat folytatni szeretnék, közölte.
    
A földtörvényről azt is elmondta: hisznek abban, hogy jó jogszabály készül, és ebben nekik is részük volt, a tárca nyitott volt a javaslataikra. Azt is üdvözölte, hogy a földtörvényről széles körű társadalmi egyeztetés zajlik. Úgy kell megfogalmazni a jogszabályt, hogy a lehető legkevésbé lehessen belekötni, de ha kell, "el kell tudni menni a bíróságig" - vélekedett.
    
A 2014-es választásokat illetően hangsúlyozta: nem irreális várakozás, hogy a kormánypártok jelenlegi többséget fenn lehet tartani, és a mostanihoz hasonló nagy többséggel kormányozhatnak, hogy befejezhessék a társadalmi-gazdasági modellváltást. A fő veszélyt az jelenti, ha a saját támogatóikat nem tudják kellő mértékben mozgósítani - mondta Turi-Kovács Béla.

(MTI-fidesz.hu)