fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kocsis: A szocialisták valótlanságokat állítanak
2013. április 20., 16:34
Bajnai Gordon miniszterelnöksége idején mélyponton volt a gazdasági növekedés, 2009-ben 7 százalékos visszaesést mutatott, az államadósság is ekkor érte el a csúcspontját, és a foglalkoztatottak száma is sokkal kevesebb volt, mint ma – hangsúlyozta Kocsis Máté szombaton Józsa István sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva. A Fidesz kommunikációs igazgatója ugyanitt elmondta, az Orbán-kormány döntéseinek köszönhetően Magyarország ma jobban teljesít a gazdasági eredmények terén is.

Azok a szocialisták állítanak valótlanságokat a gazdaság állapotáról, akik 2004 óta nem tudták alatt 3 százalék alatt tartani a költségvetési hiányt – jelentette ki Kocsis Máté. A Fidesz kommunikációs igazgatója emlékeztetett, a hiány ebben az időszakban átlagosan 6 százalékos volt, és a kormányzásuk alatt az államadósság is folyamatosan nőtt. 2002-ben 52,7 százalék volt, 2010-ben pedig 85 százalék, erről elfelejtett beszélni Józsa István – jegyezte meg.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a baloldal a „lakosságot devizahitelekbe taszította”, nem hívta fel az emberek figyelmét ennek a veszélyeire. Bajnai Gordon miniszterelnöksége idején mélyponton volt a gazdasági növekedés, 2009-ben 7 százalékos visszaesést mutatott, az államadósság is ekkor érte el a csúcspontját, és a foglalkoztatottak száma is sokkal kevesebb volt, mint ma – mutatott rá. Mint mondta, ezzel szemben az Orbán-kormány döntéseinek köszönhetően Magyarország ma jobban teljesít a gazdasági eredmények terén is.

Hosszú évek után idén először jó esélyünk nyílik arra, hogy hazánk kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól – fogalmazott, hozzátéve, ez azt jelenti,hogy a baloldaltól örökölt gazdaságpolitikai helyzet kedvező fordulatot vehet. A költségvetés hiánya 2,2 százalék, az államadósság csökken, 1974 óta nem volt olyan alacsony az infláció, mint most, a nyugdíjak reálértéke nőtt, a minimálbér 25 ezer forinttal nőt, és emelkedtek a bruttó átlagjövedelmek is – sorolta. Hangsúlyozta, mindezek mellett a foglalkoztatás is bővült, a nők foglalkoztatása például 20 éves rekordot döntött. Leszögezte, ezt a teljesítmény a kormány IMF-hitelek felvétele nélkül érte el.

Nem értjük, hogy Józsa István miért hazudozik összevissza a gazdasági eredményekről – mondta Kocsis Máté, aki egyúttal arra kérte a baloldali politikai szereplőket, hogy ha sajtótájékoztatót tartanak, akkor „legyenek kedvesek a valóságot elmondani, és ne mindenféle valótlanságot állítani”.

Újságírói kérdésre válaszolva a fideszes politikus elmondta, a konvergencia jelentés arra épül, hogy csökkenjen a hiány és gyorsuljon a növekedés. A kormány ezen dolgozik, a Magyar Nemzeti Bank döntései erre irányulnak, a számok ezt igazolják vissza – jelentette ki. Hozzátette: egy európai válság kellős közepén vagyunk, Görögországban 27 százalékos a munkanélküliség, míg hazánkban nő a foglalkoztatás. Szavai szerint Magyarország uniós csatlakozása óta nem produkált olyan kedvező gazdasági eredményeket, mint idén.

Az élelmiszerek áfa-csökkentésével kapcsolatban arról beszélt, 2006-ban a szocialisták a választások előtt csökkentették, majd azt követően újra megemelték az áfát. Józsa István nem mérlegelte azt, hogy az áfa-csökkentés nem mindig jelentkezik a fogyasztói árakban, éppen ezért sokkal inkább az emberek terheinek, a rezsinek a csökkentése a követendő út – húzta alá.

(fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Kocsis: Szélhámosság, amit Gyurcsány és Bajnai művelt
Cikk: Bajnai beismerte: nem támogatja a rezsicsökkentést
Cikk: "Burány és a szocialisták megint a bankokért aggódnak"