fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Demeter: A rezsicsökkentésben kiemelt a kormányhivatalok szerepe
2013. április 21., 10:24
A rezsicsökkentésben kiemelt a kormányhivatalok szerepe, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal élt a lehetőséggel és ellenőrizte az önkormányzatok szemétszállítási díjemelését - mondta Demeter Ervin kormánymegbízott, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal részéről szombaton a Fidesz békési szervezetének rendezvénye előtti sajtótájékoztatón.

Közlése szerint a megye 358 önkormányzatból 49 település saját hatáskörben, törvénytelen rendeleteket hozott. Utóbbiakkal személyesen is tárgyalnak az árszabályozási rendeletek visszavonásáról. Mint mondta: a hulladékgazdálkodási díjak meghatározásában a kormány az árhatósági jogkört 2013. január elsejétől a vidékfejlesztési miniszter hatáskörébe rendelte, a díjakat a miniszter a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal szakmai javaslata alapján határozza meg.
    
A tapasztalatokat összegezve Demeter Ervin kiemelte: ellenérdekelt félként viselkedett a 49 önkormányzat, 2012-ben olyan rendelkezéseket hoztak, amelyeket 2013. január elsejétől nem tehettek volna meg. Az új alaptörvény és az új önkormányzati rendszer szerint is az önkormányzatok törvényességi felügyeletét a kormányhivatalok látják el.
    
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal felszólította a 49 önkormányzatot, helyezze hatályon kívül az áremelésre vonatkozó törvénysértő rendeleteket, azokat eddig három település vonta vissza. Akik ennek nem tesznek eleget, azokkal szemben a kormányhivatal a Kúriához fordul. A rendelkezéseket hatályon kívül helyező önkormányzatoknál a szemétszállítási díjakat a vidékfejlesztési miniszter fogja érvényesíteni - tette hozzá. Békés megyében az ellenőrzések még folyamatban vannak - mondta Erdős Norbert kormánymegbízott a Békés Megyei Kormányhivatal részéről. Kiemelte: a hivatal a törvénysértő önkormányzatokat személyesen keresi fel.

(MTI - fidesz.hu)