fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Családok tízezrein segíthet a törvénymódosítás
2013. április 23., 12:39
Hétfőn fogadta el az Országgyűlés a Nemzeti Eszközkezelőről (NET) szóló törvény módosítását. Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője ennek kapcsán hangsúlyozta: a változások sok tízezer családnak jelentenek segítséget.

A Fidesz szóvivője keddi sajtótájékoztatóján emlékeztetett: a 2010-es kormányváltáskor Magyarországon pénzügyi és szociális katasztrófa fenyegetett a devizahitelezés miatt. Míg a legtöbb európai ország kormánya időben tett lépéseket azért, hogy a lakosság ne devizában adósodjon el, addig a Gyurcsány – Bajnai – kormányok „bátorították a folyamatot”, sőt még a bankokat segítették – jegyezte meg.

Emellett veszélyes és szélsőséges gazdaságpolitikájukkal „szinte elviselhetetlen terhet raktak a magyar családok vállára” – húzta alá Zsigó Róbert. „Hétről hétre, hónapról hónapra nőtt a családok terhe” – utalt a gyors ütemben emelkedő törlesztő részletekre és rezsiköltségekre.

A fideszes képviselő hangsúlyozta: sok családot fenyegetett, hogy „elviszik a tetőt a fejük felől”. Ezért 2010-ben a kormány azonnali lépéseket tett a helyzet kezelésére – mondta, felidézve, hogy beszüntették a devizahitelezést, bevezették és többször meghosszabbították a kilakoltatási moratóriumot, illetve otthonvédelmi akciótervet fogadtak el, melynek keretében megteremtették a kedvezményes végtörlesztés valamint az árfolyamgát lehetőségét.

A program egyik legfontosabb elme a Nemzeti Eszközkezelő – emelte ki Zsigó Róbert. Ezzel összefüggésben kifejtette: a törvénymódosítás során az eddigi tapasztalatokat figyelembe véve próbáltak minél több nehéz helyzetben lévő családon segíteni. Mint ismert:  a NET felvásárolja a bajba jutott adósok ingatlanját, majd lehetővé teszi, hogy kedvezményes bérleti díj ellenében tovább élhessenek a lakásban az adósok. Eddig ezt 600 család vette igénybe, de sokkal több volt a felajánlás. 

A Fidesz szóvivője ezzel összefüggésben közölte: a törvénymódosításnak köszönhetően idén közel tízezren vehetik igénybe, a kormányzati ciklus végéig pedig mintegy 25 ezer család élhet a lehetőséggel. Az idei költségvetésben közel 33 milliárd forint áll rendelkezésre.

A könnyítések tartalmát érintve Zsigó Róbert tájékoztatott: Budapesten és a megyei jogú városokban az eddigi 15 millióról 20 millióra emelik a felajánlható ingatlanok összeghatárát, míg más egyéb vidéki településeken 10 millióról 15 millióra emelik ezt az értéket, és a visszavásárlási jog határidejét is kettőről öt évre növelték. További könnyítésként említette a szóvivő, hogy ezt követően nemcsak a házas- és élettársi viszonyt veszik figyelembe, de az egyéb hozzátartozókat is.
 
Végre nő a bizalom az egészségüggyel szemben
 
Az egészségügyet is a Gyurcsány – Bajnai – korszakban tették tönkre, ugyanis 2002 és 2010 között 5000 orvos hagyta el az országot, továbbá 400 milliárd forintot vettek el az egészségügy ágazattól – reagált portálunk kérdésére a Fidesz szóvivője. Zsigó Róbert válaszában hangsúlyozta azt is: az, hogy egyáltalán működött az egészségügy akkor, csak az ágazatban dolgozóknak volt köszönhető, mert a balliberális kormány mindent megtett azért, hogy az egészségügyet tönkretegye.

Ezzel szemben a jelenlegi kormány megkezdte az egészségügyi dolgozók bérrendezését és eddig közel ötszázmilliárd forintot fordított az ágazat fejlesztésére – mutatott rá. Hozzátette: végre nő a bizalom az egészségüggyel szemben. A fideszes képviselő további fejlesztésként említette a mentőállomások megújításának országos programját, melynek keretében eddig 120 új mentőautót vásároltak.

(fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: 20 milliós határig vehetne ingatlant az eszközkezelő
Cikk: Zsigó: A tények a jelenlegi kormányt igazolják
Cikk: "Bajnai elvitatja a magyar emberek teljesítményét"