ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Az Orbán-kormány ötször több uniós forrást hívott le, mint a szocialisták

Az Európai Bizottság legfrissebb 2013. április 19-i adatai szerint javuló lehívás mellett kicsivel az uniós átlag alatt, 46,18%-on áll a magyar kohéziós források kifizetése. Eddig, nem egészen hat és fél év alatt, a 2007-2013-as programozási időszak kereteiből 11,5 milliárd euró érkezett Magyarországra. Az adatokból kiderül: a FIDESZ-KDNP kormány ötször több forrást hívott le, mint a szocialisták - olvasható Surján László keddi közleményében.
Létrehozva: 2013. április 23., 14:10
nyomtat küld

Mint írja: az Európai Bizottság legfrissebb negyedéves értékelése alapján kiderült: az Orbán-kormány alatt jelentősen növekedtek a Magyarországra beérkezett uniós támogatások. Surján László kereszténydemokrata politikus szerint a Bajnai Gordon által irányított elhibázott fejlesztéspolitika óriási terhet rakott a jelenlegi kormányra.

Ha a Bizottság által átutalt előlegeket nem számítjuk, a Gyurcsány-Bajnai szocialista kormányok a 2007-2013 között rendelkezésre álló összegnek csak mintegy 5,5%-át, 1,4 milliárd forintot tudtak saját erőből lehívni 2007 és 2010 között. A további 2,4 milliárd euró Magyarországra érkezett összeg a korábbi kormányok teljesítményétől függetlenül az Európai Bizottság által átutalt előleg volt. Így a szocialisták lényegében a támogatási időszak harmadát vesztegették el anélkül, hogy a fejlesztési programok érdemben beindultak volna. 

Ugyanakkor az Orbán-kormány az elmúlt három évben, a kifizetéseket és a fejlesztési programokat jelentősen felgyorsítva, 7,7 milliárd euró uniós forrást hozott be az országba, ez a szocialisták teljesítményének ötszöröse. A 2010-es kormányváltás óta javuló tendencia reménykeltő, de Magyarországra még így is óriási feladat vár, hogy a még rendelkezésre álló forrásokat lehívja. Ez továbbra is hatalmas erőfeszítéseket kívánó, embert próbáló feladat.

Az Európai Szociális Alap forrásainak lehívása területén örökölte a jelenlegi kormány a legrosszabb helyzetet. A Gyurcsány-Bajnai szocialista tandem vezette fejlesztéspolitika 2007-ben és 2008-ban 0%-ot, azaz semmit nem  hívott le az Európai Szociális Alap hétéves keretéből, 2009-ben csak 3,1%-ot,  2010-ben pedig a keret mindössze 1,9%-a érkezett az országba.

A 2007-2013 között megnyíló uniós források lehívására rendelkezésre álló kilenc év 2015 végén jár le. Így Magyarországnak kevesebb, mint három éve maradt, hogy pótolja a Gyurcsány-Bajnai kormányok mulasztásait. Az Orbán kormány eddigi teljesítménye alapján erre komoly esély van - zárul a közlemény.

(fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések