fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Emmi: a fogyatékkal élők nagy bentlakásos intézményeiből több kisebb lesz
2013. április 24., 17:11
A kormány célja, hogy az ötvennél nagyobb létszámú bentlakásos otthonokat kisebb egységekre bontsa - mondta Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkára szerdán, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szakolyban.

 Magyarországon jelenleg száz ilyen nagy intézmény van, amelyekben összesen 12 ezer fogyatékkal élő ember lakik. A teljes intézmény- és ellátórendszer átalakítását harminc év alatt tervezi végrehajtani a kormány. A stratégia első lépéseként mintegy ezer hely kiváltása történhet meg 2015 végéig, hatmilliárd forint értékű európai uniós forrás felhasználásával - ismertette Fülöp Attila a sajtótájékoztatón.
    
A helyettes államtitkár közölte: bár már korábban is voltak kezdeményezések a fogyatékkal élők életének javítása érdekében, a kormány által indított program forradalmian újnak tekinthető. Nemcsak a fenntartók és szakemberek, hanem az egész társadalom közös ügye, hogy ezek a fogyatékkal élő emberek integrálódjanak a mindennapi életbe, hiszen nekik is joguk van az életminőségük javításához - fogalmazott.
    
A fogyatékkal élőkkel foglalkozó intézmények többsége fizikailag is a települések szélén, izoláltan helyezkedik el, ezért sem könnyű ezeket az embereket a társadalomba integrálni - tette hozzá a helyettes államtitkár.
    
A Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Ápoló-Gondozó Otthona - amely Szakolyban található - a program keretében 988 millió forint támogatást nyert el. Ebből hat kisebb lakást, nyolc lakóotthont és egy lakócentrumot építenek meg a Hajdúdorogi Egyházmegye fenntartásában lévő intézmény százharminc lakója számára. A támogatás kilencven százaléka a lakóegységek megépítésére, tíz százaléka pedig a lakók és dolgozók átköltözésre történő felkészítésére, képzésére fordítható. A kétéves program júliusban kezdődik.
    
A bentlakásos intézmények átalakítását a kormány az Új Széchenyi Terv keretében humánerőforrás-fejlesztéssel is támogatja. Ennek keretében a pályázatot koordináló Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. (FSZK) és konzorciumi partnere, a Kézenfogva Alapítvány egy szakemberekből álló mentorhálózatot hoz létre, melynek feladata, hogy az új - már kisebb egységekben működő szervezet - lakóit lelkileg felkészítse, támogassa, az intézmény dolgozóit pedig képzésekben részesítse.

(MTI-fidesz.hu)