FIDESZ.HU > Vélemények > Publicisztika Nyomtatás
Ablak bezárása
Kupleráj
Nekünk az lenne a dolgunk, hogy erősítsük meg a miniszterelnök urat a székében, vagy magában legalább az MSZP-t – ezt a magyar alvilág egyik meghatározó figurájaként számon tartott Portik Tamás mondta 2008 nyarán egy budai étteremben Laborc Sándornak, a polgári elhárítás akkori vezetőjének. Előbbi éppen lazacot, utóbbi pedig porhanyós fácánt falatozott, majd rozéval koccintottak a 2010-es választásokra, és nevettek.
Létrehozva: 2013. április 25., 08:28

De fogalmazzunk máshogy, Magyarország polgári titkosszolgálatának az első emberét a nap huszonnégy órájában, egy külön számon bármikor hívhatta a hazai szervezett bűnözés egyik ikonja, aki jelenleg több, a kilencvenes években végrehajtott leszámolásos bűncselekmény gyanúsítottja. Talán nem kell nagy merészség kijelenteni azt, hogy ez egy demokratikusan működő országban, egy jogállamban nem történhet meg.

A Portik–Laborc-találkozók egyébként azt követően jöttek létre, hogy a volt Energol-vezér egy közvetítőn keresztül kapcsolatba lépett Szilvásy Györggyel, aki ekkor a polgári titkosszolgálatokat irányította (!). Az ő felettese ebben az időszakban Gyurcsány Ferenc kormányfő, az MSZP elnöke volt.

Igen beszédes az is, hogy a botrány kirobbanása után miként reagáltak a „demokratikus” baloldali pártok a történtekre. A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció – Szilvásy Györgyhöz és Laborc Sándorhoz hasonlóan – természetesen manipulációról beszél. Mesterházy Attila viszont igyekezett a már általa vezetett MSZP-t leválasztani a botrányról, és döbbentének adott hangot. Kijelentette, elfogadhatatlan, hogy bárki politikai céljai érdekében próbálja felhasználni a titkosszolgálatokat, vagy hogy bűnözőket biztasson ellenfelei lejáratására. Bajnai Gordon, az Együtt 2014 politikusa leszögezte, a Gyurcsány-kormány tagjaként fogalma sem volt a találkozókról, Laborc Sándort pedig az ő miniszterelnöksége idején távolították el a főigazgatói posztról.

Ezen a ponton azért érdemes egy kicsit elidőzni. Laborc Sándor ugyanis egy másik, a titkosszolgálatokkal összefüggésben lévő botrány miatt mondott le 2009 nyarán. Ez pedig nevezetesen az UD-ügy volt. Mindenki emlékezhet arra, hogy valódi fegyver helyett hatástalanítottat, vagyis játékot foglalt le a rendőrség az UD székházában, miután Laborc Sándor lőfegyverrel való visszaélés miatt tett feljelentést. A legmegmosolyogtatóbb mégis az volt, amikor az UD Zrt. egyik vezetőjének a lehallgatásakor Laborcék a Macet – vagyis a Macintosh típusú számítógép rövidített nevét – MeH-nek, azaz Miniszterelnöki Hivatalnak értették.

Villányi Károly teljes publicisztikáját az MNO-n olvashatja.