fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Nem söpörték a szőnyeg alá a baranyaiak problémáit
2013. április 25., 17:42
Hoppál Péter szerint a kormány Kémesen tartott kihelyezett ülésén őszinte beszéd folyt, és nyíltan számba vették a Baranyában élők problémáit.

A Fidesz szóvivője csütörtökön, a baranyai megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatóján az mondta: a kormány tagjai egy olyan térség kistelepülését választották az esemény helyszínéül, ahol nagy a szegénység, a nélkülözés. Nagy öröm ugyanakkor, hogy minderről nyíltan beszéltek, "semmit sem söpörtek a szőnyeg alá". Hoppál Péter szólt arról, hogy a kormány fejlesztések százmilliárdjairól határozott, emellett számba vett foglalkoztatást segítő és oktatási, kulturális, valamint közlekedési kérdéseket is.
   
A politikus rámutatott, már idén megkezdődik és 2014 második felében befejeződik az M6-M60-as autópálya teherforgalmát levezető pécsi elkerülő út építése, a sztráda 2018-ig eléri a horvát határt. Jelezte, hogy az Ős-Dráva program a csütörtöki kormányülésen is kiemelt figyelmet kapott.
   
Hoppál Péter sajtótájékoztatójával egy időben Orbán Viktor Pécsre érkezett, hogy megbeszélést folytasson Páva Zsolttal, a baranyai megyeszékhely polgármesterével. A miniszterelnököt a városháza előtt egy őt éljenző tömeg, valamint a kormány politikája ellen tüntető mintegy tízfős csoport fogadta.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: "Az ormánsági emberek számíthatnak ránk"
Cikk: Orbán: Az Ős-Dráva Program jövőt nyújt az Ormánság lakóinak
Cikk: Pécsről tárgyalt a kormányfő és a város polgármestere