fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Rogán: A német ellenzéki pártok is demokráciának tartják hazánkat
2013. április 26., 08:30
A német parlamenti pártok, még az ellenzékiek is, demokráciának tartják Magyarországot - mondta csütörtökön Berlinben a Fidesz parlamenti frakcióvezetője.

Rogán Antal a német fővárosban részt vett a Fidesz és a német konzervatív CDU/CSU pártszövetség közös parlamenti munkacsoportjának ülésén, és tárgyalt képviselőkkel a liberális FDP, valamint az ellenzéki szociáldemokraták (SPD) és Zöldek frakciójából is.
    
Tárgyalásairól magyar újságíróknak elmondta: "őszinte beszélgetéseken" vett részt, amelyeken partnerei kérték, hogy Magyarország "tárgyalásos úton" rendezze a gazdasági és közjogi természetű vitás kérdéseket az Európai Bizottsággal. "Ez természetes, és így történt az utóbbi három évben is" - mondta a Fidesz frakcióvezetője. Hozzátette: a megbeszéléseken jelezte, hogy Magyarország "az Európai Unió tagja, és az is kíván maradni, és tiszteletben tartja a vitás kérdések rendezésére szolgáló eljárásokat". Ugyanakkor jelezte azt is, hogy "nem szeretnénk, ha Magyarországgal szemben valamilyen kettős mérce érvényesülne", különösen a túlzottdeficit-eljárás ügyében.
    
Hangsúlyozta: tárgyalópartnerei elismerték, hogy a kormány komoly erőfeszítéseket tett az államháztartási konszolidációért, és kifejezték, "nem lennének partnerek abban, hogy az Európai Bizottság kettős mércét alkalmazzon".
    
A magyar kezdeményezésre szervezett találkozókon a német parlamenti pártok képviselői azt is világosan leszögezték, hogy demokráciának tartják Magyarországot - mondta Rogán Antal.
    
Arra a kérdésre válaszolva, hogy tárgyaltak-e a rezsicsökkentésről, hangsúlyozta: a találkozókon mindenki örömmel nyugtázta, hogy a magyarországi német működőtőke-befektetések meghaladták a 20 milliárd eurót, és ebből mintegy 5 milliárdot az utóbbi három évben ruháztak be, ami azt mutatja, hogy a német cégek Magyarországot "komoly befektetési terepnek tartják". Hozzátette: Magyarország érdekelt abban, hogy további német beruházások valósuljanak meg, ugyanakkor "azt is szeretnénk, hogy alacsonyak legyenek az energiaárak".
    
Kérdésre válaszolva elmondta: a CSU politikusaival folytatott megbeszéléseken szóba került, hogy a bajor parlament CSU-s elnöke márciusban lemondta a Kövér Lászlóval tervezett müncheni találkozóját. "Ezt a szokatlan és barátságtalan eljárást nehezményeztük" - mondta Rogán Antal.
    
Ugyancsak kérdésre válaszolva elmondta: a tárgyalásokon nyíltan megkérdezte, hogy Magyarország téma lesz-e a szeptemberi német országos parlamenti választást megelőző kampányban. "Azt éreztem, hogy ez legalábbis kimondott szándékként nem szerepel" - mondta a Fidesz frakcióvezetője.
    

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Rogán: Ideje lenne megszüntetni az eljárást
Cikk: Rogán: Lesz még rezsicsökkentés
Cikk: Rogán: A termelés ösztönzése a jövő útja