fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Védetté nyilvánítják a Győr-Veszprém vasútvonalat
2013. április 28., 12:24
A nemzeti vagyonról szóló törvény módosításával védett állami tulajdonná nyilvánítják a Győrt Veszprémmel összekötő vasútvonalat, valamint a szintén műemléki védettséget élvező Kisirtás-Nagyirtás erdei vasútvonalat magában foglaló Nagyirtás-Nagybörzsöny vasútvonalat - jelentette be Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter szombaton Bakonyszentlászlón, a 11. sz. Veszprém-Győr vasútvonal létesítésének 117. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen.

Hozzátette: az erről szóló képviselői önálló indítványt a miniszterelnök-helyettessel együtt Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára és Kovács Zoltán Veszprém megyei kormánymegbízott pénteken nyújtotta be az Országgyűlésnek. A vasútvonal azért lesz védett nemzeti tulajdon, hogy a jövőben egyetlen kormánynak se jusson eszébe elhanyagolni vagy akár megszüntetni - tette hozzá. A több mint 70 kilométeres pályaszakaszra vonatkozó törvénymódosítás már nyárra hatályba léphet. Hangsúlyozta, hogy a Bakonyvasút "mindannyiunk kincse", amely több mint száz éve nemzedékről nemzedékre hagyományozódik. Hasonlóan fokozott védettséget élvez a Karcag-Tiszafüred közötti vasútvonal - jegyezte meg.
   
Navracsics Tibor elmondta, hogy az ország egyik legszebb és leghasznosabb vasútvonalának megmaradásáért évek óta küzdenek. A Győr és Veszprém közötti közút fejlesztése helyett - amely útszakasz túl veszélyes a bővítéshez - a két megyeszékhely közötti vasútvonalat kell fejleszteni, és a végleges koncepciók elfogadásáig a törvénymódosítással látják biztosítottnak a Bakonyvasút jövőjét.
   
Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy a Bakonyvasúthoz hasonló vasútvonalak hozzá tartoznak egy-egy térség mindennapjaihoz, fenntartásuk, védelmük nemzetstratégiai kérdés. Magyarországnak az elmúlt évtizedek rombolása után is 7600 kilométer vasúthálózata van, ebben nemzetközi összeköttetést, tranzitot biztosító vonalak is vannak. Megköszönte a megjelenteknek, hogy a Cuha-völgyi Bakonyvasút bezárása ellen többször is szót emeltek.
   
Bödecs Barnabás, a Cuha-völgyi Bakonyvasút Szövetség elnöke emlékeztetett, hogy az Európában is ritkaságnak számító hegyi vasúti szakasz viaduktja és alagútja páratlan kulturális és ipartörténeti műemlék, a Veszprém és Bakonyszentlászló közötti bakonyi vasútvonalat 2011 augusztus végén műemlékké nyilvánították.
   
Az ünnepségen a szervezet több pontból álló fejlesztési javaslatot nyújtott át a kormány képviselőinek. Szeretnék, ha a Győrszabadhegy és Veszprémvarsány között folyamatban lévő fejlesztésnek köszönhető hétperces menetidő-megtakarítást már decembertől érvényesíthetnék. Kéréseik között szerepel, hogy a Budapest-Esztergom vonal rekonstrukciójával felszabaduló 23 dízel motorvonat 2015-ben a Győr-Veszprém és a Győr-Celldömölk vonalra kerüljön, így növelve itt a szolgáltatás színvonalát.         

A miniszterelnök-helyettes az átvett fejlesztési tervről megjegyezte, hogy "szinte szóról szóra hasonlót" javasolt korábban a Dunántúl közlekedésfejlesztéséhez.         

A Bakonyvasút eredetileg Zircre tervezett ünnepségét azért kellett végül a Győr-Moson-Sopron megyei Bakonyszentlászlón megtartani, mert a nosztalgiavonat váratlanul meghibásodott, és ezért 144 percet késett.

(MTI-fidesz.hu)