fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Németh: A szolgáltatók kötelesek tájékoztatni a fogyasztókat
2013. április 30., 08:44
Az elfogadott törvény a víz-, a csatorna-, és a kommunális szemétszállítás díját 10 százalékkal csökkenti július 1-jei hatállyal a végszámlák tekintetében. A szemét esetében 2012. április 14-hez képest kell 10 százalékkal mérsékelni a lakossági díjakat – magyarázta Németh Szilárd, a Fidesz országgyűlési képviselője, a Duna Televízió Közbeszéd című hétfői műsorában. Hozzátette: a kéményseprés, illetve a szennyvízszippantás díja még szakértői egyeztetés alatt áll, vélhetően mindkettőt valamilyen hatósági áras formában rendezik majd.

Elmondta, hogy hétfőn nyújtott be az Országgyűlésnek egy törvényjavaslatot, amely június 1-jei hatállyal, 10 százalékkal csökkentené hatósági árként meghatározva a tartályos, a vezetékes és a palackos PB-gáz árát mind a szolgáltatók, mind nagy- és kiskereskedők tekintetében.

 A lépések betartásának ellenőrzésével kapcsolatban kifejtette: hétfőtől a szolgáltatóknak a kiküldött számlával együtt írásban kell tájékoztatniuk a fogyasztókat, hogy az adott háztartásban miként hajtották végre a 10 százalékos mérséklést. Ha bármilyen probléma felmerül, akkor a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz (NFH) lehet fordulni – húzta alá.

A szolgáltatóknak minden hónap 15-ig kell tájékoztatniuk az NFH-t, hogy hogyan hajtották végre a rezsicsökkentést. Amennyiben a hatóság egy számlával kapcsolatban szabálysértést állapít meg, akkor az a háztartás, ahol ez felmerül, 10 ezer forint kötbért kap majd a szolgáltatótól – hangsúlyozta.

Önköltségessé tennék a mezőgazdasági vízszolgáltatást

A mezőgazdaság területén az egész közszolgáltatást újra kell gondolni, amelyet egy új közszolgáltatási kódexben, egy törvénycsomagban kell majd szabályozni – váltott témát a rezsicsökkentés végrehajtását ellenőrző munkacsoport vezetője.

A közszolgáltatások tekintetében fontos, hogy többségében vagy teljes egészében közösségi tulajdonban legyenek a cégek, és non-profit tevékenységet folytassanak, hogy a fogyasztók ki tudják fizetni a szolgáltatás árát – szögezte le Németh Szilárd.

(hirado.hu-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: "A rezsicsökkentés folytatódik"
Cikk: Rezsidíjcsökkentés - aláírásgyűjtés már az interneten is
Cikk: Fidesz-frakció: A rezsicsökkentés folytatódik
Cikk: "Ezt mindenki érzékelni fogja"