FIDESZ.HU > Hírek > Európai Unió Nyomtatás
Ablak bezárása
Szemtől szemben vitázhat Győri Enikő Guy Verhofstadttal
Győri Enikő, a külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára és Guy Verhofstadt egykori belga miniszterelnök, a liberálisok európai parlamenti (EP-)frakciójának vezetője is beleegyezett, hogy szemtől szemben üljenek le, és vitázzanak a magyarországi alkotmányos helyzetről - tudatta az EurActiv uniós ügyekkel foglalkozó hírportál, amely a vita lebonyolítását, majd közzétételét is vállalta.
Létrehozva: 2013. május 1., 14:07 | Utoljára frissítve: 2013. május 1., 17:34

A portál mindezt annak a cikknek a felvezetőjében közölte, amelyben Győri Enikő válaszolt a liberális belga politikusnak a magyar alaptörvény módosítását ért bírálataira. A "Magyarország tényekkel felel a gyanakvásra" című írásban az államtitkár örömmel nyugtázta, hogy Guy Verhofstadt arra törekszik, precízebb legyen, de megállapítja: bár a politikus igyekezetéért ötöst érdemelne, tartalmilag bukásra áll.
   
Verhofstadt kritikát fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy az alkotmány szerinte megtiltja az Alkotmánybíróságnak az alkotmánymódosítások tartalmi vizsgálatát. Győri Enikő azt írta: "önmagában az is tökéletesen demokratikus", ha a legfőbb alkotmányozó hatalom a nép képviselőinek kezében van, emellett az alkotmánybíróság gyakorlata is ez volt az elmúlt két évtizedben. Emellett Győri Enikő szerint nem csak Európában, de a világ többi demokráciájában is "általánosan elfogadott elv", hogy az Alkotmánybíróság a törvényeket veti össze az alaptörvénnyel, nem pedig magát az alkotmányt.
   
Győri Enikő úgy látja, Guy Verhofstadt "megpróbálja megmondani a magyaroknak" hogyan értelmezzék a házasság és a család intézményét. Aggodalma jogos is lenne, ha az alaptörvény csorbítaná a nem házasságban élő párok jogait, de az államtitkár szerint nem ez a helyzet. "A tények mást mutatnak: az alaptörvény nevén nevezi az igazságot" - fogalmazott Győri Enikő, aki világossá teszi, hogy a Velencei Bizottság álláspontja is az, hogy a házasság fogalmának megállapítása az állam és a törvényhozó feladata.
  
A belga liberális politikus bírálatot fogalmazott meg a politikai hirdetések szabályainak megváltoztatása miatt is. Győri Enikő rámutatott, hogy Olaszországban és Franciaországban is léteznek hasonló korlátozások, az Európai Bizottság és a Velencei Bizottság is értékeli a magyarországi szabályozást.
   
"Lehet, hogy Verhofstadt úr azt hiszi, jobban tudja, de jobb lenne, ha a véleményét legalább addig nem tüntetné fel tényként, amíg az arra hivatott szervek meg nem állapítják, ellentétes-e bármivel is a magyar szabályozás" - hangsúlyozta az államtitkár.
   
Győri Enikő kiemelte, hogy büszke arra a passzusra, amely most márciusban került bele az alaptörvénybe, és amely kimondja, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága nem irányulhat a magyar nemzet, a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek méltóságának a megsértésére. Szerinte ennek alapján nyílt mód arra, hogy be lehessen tiltani az Élet menetével egy időpontra szervezett, "rémisztő", Adj gázt elnevezésű neonáci motoros felvonulást.
   
Verhofstadt úgy vélte, veszélybe került a szólásszabadság, amennyiben az nem terjedhet ki más emberek vagy az állam méltóságának megsértésére. A külügyi államtitkár rámutatott, hogy az államot az alaptörvény ebben az összefüggésben egyáltalán nem említi. Az államtitkár arra is kitért: a Velencei Bizottság is támogatja, hogy az EU alapjogi chartája is az egyént és az egyéni méltóságot helyezi középpontba, valamint, hogy az Alkotmánybíróság is kimondta már, hogy az egyéni méltóság gátat szabhat a szólásszabadságnak. Győri Enikő mindemellett azt is megemlítette, hogy ezt a módosítást kisebbségi és vallási közösségek is üdvözölték.
   
Győri Enikő úgy véli, hogy a liberális EP-frakció vezetőjének többi megállapítása hasonlóan gyenge lábakon álló bizonyítékokon, pletykákon, félreértéseken alapul, ami árt a politikai diskurzusnak, és kiábrándítja az embereket az európai projektből. Az államtitkár szerint a vitákat a többi között jogelemzésen alapuló, konstruktív párbeszéddel kell rendezni.
   
"Mindazonáltal nem maradhatunk csöndben, az alaptalan vádakat nem hagyhatjuk megválaszolatlanul, ha valaki figyelmen kívül hagyja, vagy szándékosan elferdíti a tényeket" - hangsúlyozta a külügyi tárca államtitkára. Ugyanakkor sajnálatosnak nevezte, ha mindezt Guy Verhofstadt úgy értelmezi, hogy a magyar kormány megpróbálja elhallgattatni a bírálatokat.
   
"Ha a tények nem oszlatják el Verhofstadt úr aggodalmait, akkor nem tudom, mi lenne erre képes" - zárja írását az államtitkár.