fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Szeged legfontosabb kitörési pontja az ELI lézerközpont
2013. május 3., 09:10
Szeged legfontosabb kitörési pontja az ELI lézerközpont – közölte B. Nagy László Csongrád megyei kormánymegbízott pénteken.

A fideszes országgyűlési képviselő közleménye szerint a tudományos beruházás most bejelentett indulása mérföldkő a város, valamint a Dél-Alföld tudományos és gazdasági életében. Az ELI fogja Szegedet Európa és a világ tudományos térképén ismételten olyan erős, vaskos betűkkel megjelölni, mint ahogyan Szent-Györgyi Albert felfedezése és Nobel-díja tette - fejtette ki.
   
B. Nagy László szerint a késlekedésekkel kapcsolatos aggodalmas hangok ezzel végleg elcsitulhatnak: a kormányhivatal mint eljáró hatóság mindent elkövetett, és el fog követni annak érdekében, hogy az előkészítő szakasz után a beruházás is gördülékenyen és gyorsan megvalósuljon.
   
A képviselő úgy véli, már a jövőre kell gondolni: az ELI felépítése után mintegy 50-60 hektárnyi fejlesztési területre kell becsábítani azokat az innovációval foglalkozó cégeket, amelyek az alkalmazott kutatást tudják majd helyben hasznosítani. A város és a megye gazdasági érdeke és jövője az, hogy innovációs parkok, spin-off cégek – amelyek tudják a piacon hasznosítani a kutatási eredményeket –, illetve inkubátorházak létesüljenek.
   
Tölgyesi Viktória, az ELI-HU Nonprofit Kft. uniós koordinációs igazgatója csütörtökön jelentette be: azzal, hogy a kormány áprilisban jóváhagyta a szegedi ELI lézer kutatóközpont építésének első fázisához nyújtandó támogatást, megkezdődhet a 61,3 milliárd forintba kerülő kiemelt nagyberuházás megvalósítása. A költségek 85 százalékát az EU, 15 százalékát a magyar állam vállalta – mondta.

(MTI - fidesz.hu)