fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Átláthatóbb lesz a szociális segélyezési rendszer
2013. május 6., 16:04
A jobb átláthatóság, az adminisztráció csökkentése és a kiadási határidő szűkítése érdekében egy új szociális segélyezési rendszer bevezetését tervezi a kormány, amit a Fidesz szívből támogat - jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője.

A kormánypárti politikus felidézte, az önkormányzati rendszeren belül eddig háromféle segélyformát lehetett igényelni: az átmeneti és a temetkezési segélyt, valamint az úgynevezett rendkívüli gyermekvédelmi támogatást, amelyet az elképzelések szerint az új rendszerben egyféle, önkormányzati segély néven vonnának össze. Hoppál Péter hozzátette, ennek révén egyszerűsített eljárásban kerülhetne az érintettekhez az évente országosan kiosztott, mintegy hatmilliárd forintnyi segély.

„Ilyen oktatási rendszerre nincs szüksége a magyar embereknek”

Bajnai Gordon volt kormányfő hétfői előadására reagálva Hoppál Péter arról beszélt, Bajnai és a baloldal 2010 előtt egyszer már lehetőséget kapott arra, hogy az oktatási rendszer vonatkozásában átható lépéseket tegyen, „ehelyett eljátszották a fiatalok jövőjét”. A Fidesz szóvivőjének elmondása szerint a baloldalnak csupán olyan oktatási rendszert sikerült kialakítania, - „odadobva a gyeplőt a liberális párttársnak” - melynek következtében „értéktelen diplomák ezrei kerültek ki, és megkétszereződött a munkanélküli fiatalok száma a Gyurcsány-Bajnai korszakban”. Ilyen oktatási rendszerre nincs szüksége a magyar embereknek. Azt gondoljuk, oktatásügyben Bajnainak inkább szerénységet kellene tanúsítani, semmint programot alkotni – mondta Hoppál Péter.

Szanyi ismét átlépte a határokat

Azzal kapcsolatban, hogy Kövér László házelnök visszautasította Szanyi Tibor szocialista képviselő hétfőre tervezett interpellációját, Hoppál Péter azt mondta, utánanéztek a kérdésnek, és azt tapasztalták, hogy az interpelláció szövege formáját tekintve „olyan alpári fordulatokat tartalmazott, amely nem méltó az Országgyűléshez”. Szanyi Tibor ebben a műfajban már nem kezdő, mindig feszegeti a határokat. A Fidesz nem csodálkozik azon, hogy Szanyi Tibor megint átlépte azt a küszöböt, ami nem illendő az Országgyűlés méltóságához - jelentette ki Hoppál Péter.

Az MSZP azon javaslatára, miszerint a baloldali párt megszüntetné a trafiktörvényt, úgy fogalmazott: „a szocialisták javaslatait komolyan kell venni, de az ő komolyságukat az alapozná meg, ha korábbi, Gyurcsány-Bajnai korszakukat teljes egészében határon kívül helyeztetnék saját magukkal”. Akkor lehetne tárgyalási alap az ő ilyen jellegű komoly bejelentésük – tette hozzá a Fidesz szóvivője.

(fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: A kormány célja a szociális párbeszéd fenntartása