fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Debrecenben eddig 23 ezren írták alá az íveket
2013. május 8., 12:42
Debrecenben eddig 23 ezren írták alá a Fidesz rezsicsökkentést célzó íveit, így statisztikailag a városi háztartások ötöde jelezte annak támogatását - mondta Pósán László, a párt helyi országgyűlési képviselője szerdán sajtótájékoztatón.

A politikus jelezte, hogy országosan már 1,5 millióan támogatták a rezsicsökkentést és egyben emlékeztetett arra, hogy már az interneten, illetve a látássérültek számára is elérhetőek az elektronikus ívek. Interneten az elmúlt egy hét alatt már 10 ezren támogatták a rezsicsökkentést - mondta Pósán László az egyik aláírásgyűjtő standnál.
   
Pósán László szavai szerint látható, hogy a szolgáltatók közül néhányan a jogszabályok ellenére is megszegik a számlázási és számítási előírásokat. Nemzetközi szinten pedig azért éri sok kritika Magyarországot, mert a rezsicsökkentéssel kárt szenvedett, külföldi tulajdonú multinacionális vállalatok nagy nyomást képesek gyakorolni saját kormányukra és több uniós döntéshozó szervre is - hangsúlyozta a képviselő, aki szerint ezzel szemben csak erős társadalmi támogatottságot maga mögött tudva léphet fel hatékonyan a kormány. Hozzátette: a külföldi tulajdonú szolgáltatócégek a privatizáció óta 1040 milliárd forintot - az éves nyugdíjkassza háromszorosát - vitték már ki az országból, és látható az idei nyereség- és osztaléktervezetükből, hogy szinte "meg sem érzik" az rezsicsökkentést. "A szolgáltatók a profitjukat féltik és különféle eszközökkel, trükkökkel próbálják elmismásolni a rezsicsökkentést" - fogalmazott.
   
Az önkormányzati tulajdonú cégek kapcsán az MTI kérdésére Pósán László azt mondta: az önkormányzatok büdzséjében jelentős források szabadultak fel azért, mert a tőlük átvállalt adósság törlesztése már nem nyomja őket, ugyanakkor egyes esetekben szükséges lehet az önként vállalt feladatok átgondolása.

(MTI-fidesz.hu)