fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Becsó: Elhibázott volt a korábbi területfejlesztési politika
2013. május 8., 13:20
A Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke szerint jó döntés volt, hogy megyei szintre került vissza a területfejlesztés.

A korábbi, elhibázott, a regionalitásra épülő területfejlesztési politika miatt nagy veszteségeket szenvedett el a megye - mondta Becsó Zsolt (Fidesz-KDNP) szerdán a Széchenyi Programiroda tavaszi konferenciasorozatának salgótarjáni állomásán tartott előadásában. Nógrád megye forrásszerzési aktivitását 2010-ig katasztrofálisnak nevezte az elnök. Rámutatott: 2007-től a Regionális Operatív Programból (ROP) a forrásoknak csak 11 százalékát érte el Nógrád. "Csak lakosságarányosan 17 százaléknak kellett volna lennie, de ha súlyozzuk a halmozottan hátrányos helyzettel, 20-25 százalékon kellett volna állnia" - mondta. Hozzátette: az utóbbi három év aránya már 14-15 százalékos.
   
Becsó Zsolt kitért arra, hogy a 2014-2020 közötti időszakban országosan mintegy ezer milliárd forint jut területfejlesztésre az új Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban, a megyék pedig tervezési és döntési kompetenciával rendelkeznek. Nógrádba ebből a pénzből az elnök tájékoztatása szerint tízmilliárd forint kerül, ezt biztosan ott használják fel.  A megyei önkormányzat vezetője szerint a következő hét év el fogja dönteni, hogy Nógrád végérvényesen meg tud-e kapaszkodni a főváros fejlődési zónájának szélén, vagy végképp leszakad, és kiüresedik a megye.
   
Becsó Zsolt rámutatott, hogy 2000-2010 között folyamatosan nőtt a térségek közötti különbség. Példaként elmondta, hogy ebben az időben Nógrádban nőtt a legkisebb mértékben, illetve 2004-től stagnált az egy főre jutó GDP, a foglalkoztatási ráta pedig 40 százalék alá, 39,6 százalékra csökkent. Hozzátette: az utóbbi három év alatt sikerült a kormány figyelmét a térségre irányítani.

(MTI-fidesz.hu)