fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Rosszul vagy jól teljesítünk
2013. május 9., 09:21

Boros Imre: Mi sem természetesebb a jelentéstorzítás bajnokainak, mint ezt rossz gazdasági teljesítménynek minősíteni. Komoly támogatókra is leltek az Európai Unió és az IMF részéről, amelyek a kormány megoldásait nem fenntarthatónak minősítették és minősítik ma is. Ezt a nótát fújják a hajdani csomagolók és csomagolójelölt önkéntesek, valamint azok a külföldi médiapartnereik is, akik annak idején Bokrost és Surányit álomcsapatnak titulálták. A nagy nemzetközi sajtóorgánumok internetes véleményrovataiban azonban van a kormánynak nagyszámú szurkoló közönsége is.

Ez a szellemi nyomorhelyzet kényszerítette a kormányt arra, hogy magyarázza a nyilvánvalót, és elmondja, hogy Magyarország jobban teljesít. Jobban teljesít korábbi magához hasonlítva, de jobban azokhoz viszonyítva is, akik korábban sokkal jobban teljesítettek, mint hazánk. Gondoljunk csak az álomsziget Ciprusra, vagy a korábban csodákat művelő szomszédos Szlovéniára. A jó és a rossz teljesítést ezúttal a hazai érintettek (hazai vállalkozások és háztartások) helyzetén kell bemutatni. Lendvai Ildikó egykor lassan mondta a parlamentben, hogy nem lesz gázáremelés. Aztán lett vagy húsz alkalommal. Nálunk ez volt a rendben lévő tájékoztatás. Nem véletlen, hogy ma meg nevesíteni kell, miben áll az a jobb teljesítmény.

(Magyar Hírlap, 2013. május 9.)