FIDESZ.HU > Vélemények > Publicisztika Nyomtatás
Ablak bezárása
Alvilági hídverők
Aki már eleget élt és emlékezhet Katona Bélára mint titkosszolgálati miniszterre Horn Gyula kormányának idejéből, talán fel tudja idézni a tárcavezető hírhedt elszólását is egy Magyar Nemzetnek adott óvatlan interjúból, miszerint a hazai politikai elit és a szervezett bűnözés között megtörtént a hídverés.
Létrehozva: 2013. május 9., 10:26

Nagy port kavart kijelentése a korabeli zavaros viszonyok és a következő évek markáns történéseinek ismeretében korántsem tűnik megalapozatlannak; valójában nem is vonta kétségbe senki. A szocialista restauráció kormányának feje mindenesetre nem díjazta beosztottja őszinteségét, s kilenc hónapos szolgálat után, nem sokkal a Bokros-csomag bejelentését követően kipenderítette a kabinetből. (A hivatalos verzió szerint Katona a csomagolás kiváltotta szociális felháborodás miatt önként távozott, ami viszont igazolta szakmai alkalmatlanságát, hiszen a pillanatnyi politikai véleményalkotást a nemzetbiztonság elé helyezte.) Az exminiszter azért nem tűnt el teljesen a politika első vonalából: a meglehetősen illegitim, a régi balliberális parlamenti többség által lélegeztetőgépen tartott Bajnai-kormány idején például átmenetileg az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett.

Ilyen minőségében jó néhányszor meg kellett adnia a szót olyan interpellációknak és azonnali kérdéseknek is, amelyek a leköszönő szocialista és a lemerülő-kibekkelő szabad demokrata elit újabb keletű korrupciós ügyeit firtatták. A rendszerváltozást követő évek kemény világa után ezeket a szervezett pénzcsapolásokat már sokkal inkább a leplezetlenség és a szemérmetlenség jellemezte. A Zuschlag- és Hagyó-éra már merőben más volt, mint a kilencvenes évek közepe, időközben egyebek között Fenyő János és Tocsik Márta is eltávozott köreinkből, az alapkérdés azonban ugyanaz maradt: kik voltak a hídverők, s ki közlekedik azóta is fel- alá azon a bizonyos hídon? Merthogy a híd létezik, s talán már több is van belőle, mint a Duna székesfővárosi szakaszán, azt időről időre megsejthettük a felszínre bukkant afférokból, különösképpen a demokrácia betegségeit állatorvosi ló gyanánt szemléltető Gyurcsány-korszakban. Ha túl nagy dózisokban kapjuk a képtelenséget, még a végén hozzászokunk, s elfeledjük az alapkérdéseket. Nem tudjuk, kik lőttek a rendőrpalotára; nem tudjuk, kiket öltöztetett be azonosító nélküli rendőröknek a maffiamódszerekkel operáló hatalom a forradalom kerek évfordulóján - Gyurcsány Ferenc mellett pedig Bajnai Gordon is úgy közlekedik a jelenkori politikában, a furcsa és felemás ellenzéki előválasztási kampányban, mintha semmi közük nem lenne azokhoz a titkosszolgálati stiklikhez, amelyeket a nevükkel jegyzett kabinetek országlása idején a baloldali hatalom a jelek szerint elkövetett.

A Portik-Laborc-ügy kipattanása azért csapott bele a vörös lecsóba, mert miként Gyurcsány, úgy Mesterházy Attila, a pártszóvivőből szocialista pártelnökké avanzsált „új arc” sem határolódott el soha igazán a kétes „elmúltnyolcévtől”. Nem is tehette: a rendíthetetlen törzsgárda Medgyessyt, Gyurcsányt és Bajnait is egyként kiszolgálta. Tőlük elhatárolódni annyit jelentene, mint önként és dalolva a parlamenti küszöb alá vonulni illegalitásba. Mesterházy azonban azt is gyorsan felmérte, hogy házi vetélytársának, Bajnáinak sokkal többet árthatnak a nyilvánosságra került hangfelvételek, amelyek a balkormány elmaffiásodását dokumentálják: a fű alatti válságkezelő, az Együtt 2014 mozgalom és párt feje, aki mára vészesen egyedül maradt hatalmi ambícióival, többé nem tetszeleghet a politikai ártatlanság megtévesztő jelmezében. Nem lehet azt mondani, hogy semmiről nem tudott, köze nincs a moszkovita tempót diktáló Laboréhoz vagy Szilvásy György korabeli titokminiszterhez - nem tudják annyira megtisztítani azt a bizonyos szalagot, hogy az ellenzéki kampány-erőviszonyok a skandalum előtti állapotba álljanak vissza.

Csontos János teljes publicisztikáját a Magyar Nemzet, 2013. május 9-i számában olvashatja.