fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
"Lehull a lepel a színjátékról"
2013. május 9., 14:01
Ma este lehull a lepel az elmúlt három év „szakadásosdi színjátékáról”. Az MSZP, a Demokratikus Koalíció és az Együtt 2014 ma bebizonyítja: a történelem ismétli önmagát - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója annak kapcsán, hogy az MSZP budapesti szervezete május 9-én, a Békenap alkalmából fáklyás felvonulást szervez, amelyre a demokratikus ellenzéki pártokat is meghívták.

Gyurcsány, Bajnai, Mesterházy. Ők azok, akik együtt tették tönkre az országot és ráadásul lepaktáltak az alvilággal. Tömörüljenek akárhány szervezetbe, még mindig ugyanazokról az emberekről van szó – fogalmazott Kocsis Máté.

A Fidesz kommunikációs igazgatója kitért rá, a mai napig várja a választ a Portik-Laborc-ügy kapcsán korábban feltett kérdésére, miszerint: kik adtak megrendelést Portik Tamásnak? Ki volt az a politikus, aki tudott erről az akcióról és mit jelentett Gyurcsány Ferenc egyik legbizalmibb emberének azon kijelentése, hogy Bajnainak legalább annyi köze van a Portik-ügyhöz, mint Gyurcsánynak – tette fel a kérdést Kocsis Máté. Elmondta, reménykednek abban, hogy "akik ma este a jogállamról és a demokráciáról fognak papolni, megválaszolják azt az egyszerű kérdést, miszerint hogyan gondolták azt, hogy egy alvilági figurával megpróbálják elcsalni a választásokat”. Fáklyagyújtás helyett inkább ez ügyben világosíthatnák fel az embereket azok, akik ma este összegyűlnek – tette hozzá a fideszes honatya.

„A baloldali politikusoknak erkölcsileg nulla felelősségérzettel rendelkeznek”

Kocsis Máté Korózs Lajos szocialista országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatójára reagálva annyit mondott, „a baloldal egyik legpofátlanabb ügye, amikor a devizahitelesek megmentéséért folyó harcról mondják el a véleményüket”. Ma Korózs Lajos bizonyította be, hogy a baloldali politikusok erkölcsileg nulla felelősségérzettel rendelkeznek, hiszen szóvá teszik a devizahitelesek megmentésére irányuló kormányzati törekvéseket; sőt, még bírálni is merik őket – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója.

A kormánypárti politikus felhívta a figyelmet, „azok a családok, akik jelenleg a devizacsapdában vergődnek, otthonukért küzdenek a baloldali kormányok felelőtlensége miatt, éppen Korózs Lajosnak és eszmetársainak köszönhetik a helyzetüket”. Hozzátette, ha a baloldalon múlt volna, a devizahitelben eladósodott magyar családok soha semmilyen segítséget nem kaptak volna.

Kocsis Máté felidézte, a 2010-es kormányváltást követően intézkedések sora kezdődött a bajba jutott devizahitelesek megsegítése érdekében. A politikus ide sorolta az árfolyamgátat, a végtörlesztést, a Nemzeti Eszközkezelő (NET) megalapítását és az ócsai lakóparkot. Ezen felül a kormány kész kisebb rezsijű, állami tulajdonú ingatlanokat is felajánlani azoknak a bajba jutottaknak, akik nem tudják fizetni jelenlegi otthonuk rezsijét – hangsúlyozta a fideszes honatya hozzátéve, jelenleg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vizsgálja, hogyan lehetne mindezt megoldani.

A devizahitelesek és a bajba jutottak számíthatnak a Fideszre, és Korózs Lajos mai sajtótájékoztatóját figyelve csak a Fideszre számíthatnak. Pont a szocialista politikusoktól szeretnénk több önmérsékletet kérni, különösen ebben a témában, mivel egyetlen, a devizahitelesek megsegítésére vonatkozó javaslatot sem tettek soha – szögezte le Kocsis Máté.

Alapvető kérdés

Újságírói kérdésre válaszolva Kocsis Máté arról is beszélt: alapvető kérdésnek tartja, hogy volt-e folytatása a Portik-Laborc-találkozóknak, hogy mi volt az ügy előzménye, kik voltak a politikai megrendelők, kik tudtak róla, illetve miért szövetkezett egy maffiózóval a baloldali kormány és mi volt ezzel a céljuk. Ezek megválaszolása folyamatban van - jegyezte meg.

Kocsis Máté úgy fogalmazott, nem ellenzi a találkozók hanganyagának nyilvánosságra hozatalát, de időhúzásnak tartja, hiszen Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke is azt mondta, a felvétel leirata és a hanganyag megegyezik.

Elfogadhatatlan a pótdíj

A Fidesz országgyűlési frakciója nem ért egyet a MÁV intézkedésével a gyorsvonati felár kapcsán, úgyhogy Rogán Antal frakcióvezető egyeztetést kezdeményezett a vasúttársaság vezetésével és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium illetékeseivel, amely megbeszélések jelenleg is zajlanak – válaszolta egy ezzel kapcsolatos újságírói kérdésre Kocsis Máté. Kitért rá, a frakció azt szeretné elérni, hogy a MÁV ezt a lépést ne tegye meg, vagy egy elfogadhatóbb megoldást kell kialakítani. Hozzátette: a Fidesz-frakció számára elfogadhatatlan a gyorsvonati felár bevezetése és ezt a kérdést május 15-ig mindenképp rendezni kell.

A Fidesz figyelembe veszi a köztársasági elnök véleményét

Azzal kapcsolatban, hogy Áder János két törvényt visszaküldött megfontolásra a parlamentnek, Kocsis Máté azt mondta, a köztársasági elnök véleményét tiszteletben tartják és az általa megfogalmazott szempontokat maradéktalanul figyelembe fogják venni, amikor a törvényjavaslatok további sorsáról döntenek.

(fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Kocsis: A baloldal ne sunnyogjon tovább!
Cikk: "Tisztességes ember nem szövetkezik az alvilággal"
Cikk: A kérdés sokkal inkább erkölcsi alapokon nyugszik