fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Varga: Zárol és beruházásokat halaszthat a kormány
2013. május 10., 11:26
A magyar kormány a kormány.hu internetes portálon pénteken közzétette, hogy a túlzottdeficit-eljárás megszüntetése érdekében hozott egyenlegjavító intézkedéseknek tételesen mekkora hatása lesz 2013-2014-ben a költségvetés egyes elemeinél.

Az egyenlegjavító pénzügyi intézkedések összhatása 2013-ban 92,9 milliárd forintot, 2014-ben 172,9 milliárd forintot tesz ki.
   
Ebből a költségvetési szervek és a szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok zárolása mindkét évben 68,9-68,9 milliárd forintot, az állami vagyonnal kapcsolatos tételek zárolása évente 3 milliárd forintot jelent majd.

Az elkülönített állami pénzalapok egyenlegjavulásának előírása 14,5-14,5 milliárd forint hatású, míg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete részére történő befizetés előírása évi 1,5 milliárd forintot ad majd.
   
A lépések további elemeként a kormánytól független költségvetési fejezetek tartalékképzésére, illetve a médiaszolgáltatás támogatásának mérséklésére 5-5 milliárd forintot írt elő a kabinet.
   
Csak 2014-re vonatkozó hatása lesz az egyes pénzbeli ellátások nominális összege szinten tartását előíró lépésnek 20 milliárd forint összegben.
   
Szintén 2014-re szóló intézkedés lesz az állami beruházások, felújítások forrásszerkezetének, megvalósítási ütemének módosítása, illetve az informatikai és infokommunikációs kiadások visszafogása, egyúttal a gazdasági társaságoknak szánt forrásjuttatás mérséklése; ezek együttes hatása 60 milliárd forintra rúg majd.
   
Varga Mihály a kormányszóvivői tájékoztatón kérdésre válaszolva elmondta: álláspontja szerint nem lesz szükség a különadók kulcsainak megemelésére, mert a magyar gazdaság idei teljesítménye igazolni fogja a kormány várakozásait, emellett pedig a kabinet kezelni tudja a tavaszi országjelentésben szereplő bizottsági kifogásokat. Utóbbira példaként említette a pénztárgépek adóhivatalhoz való bekötését, és az e-útdíj bevezetését, melyekkel már az idei második félévben számol a kormány.
   
A nemzetgazdasági miniszter megerősítette, hogy a kormány 2013-ra is 3 százalék alatti hiányt tervez, és álláspontja szerint intézkedések nélkül is teljesülni fog a GDP-arányosan 2,7 százalékos hiánycél az idén.

Kifejtette: önmagában a zárolás 2014-ben is elegendő lehet, ha a nagyobb gazdasági növekedés többletbevételt hoz a költségvetésnek. Ha ez mégsem így lesz, további intézkedések vannak a kormány "tarsolyában" - mondta Varga Mihály.
   
A zárolások elsősorban olyan tételeket érintenek, amelyek nem a gazdaság növekedését fogják vissza, hanem takarékosabb működésre ösztönzik az államháztartás minden szereplőjét - húzta alá a miniszter.
   
A kormány reményei szerint átmeneti zárolás érinteni fogja a minisztériumokat, az Alkotmánybíróságot, a bíróságokat, az Országgyűlést, valamint az állami alapokat, például a Munkaerőpiaci Alapot és a Nemzeti Kulturális Alapot - tette hozzá.

Giró-Szász András kormányszóvivő hozzáfűzte, hogy ez az intézkedés nem érinti sem a nyugdíjakat, sem a bérből és fizetésből élőket, sem pedig a szociális ellátásban részesülőket.     Varga Mihály közölte: 17 olyan, az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó, szociális területen működő intézmény és alapítvány van - például a Magyar Vöröskereszt vagy a Rákellenes Liga - , amelyet nem érint a zárolás.
   
Varga Mihály az MTI kérdésére kifejtette: csak akkor folytatják a GDP 0,2 százalékának megfelelő kiadással járó idei kormányzati beruházásokat, ha azok csak és kizárólag az esetlegesen az állami vagyon értékesítéséből származó egyszeri bevétellel ellentételezve valósulnak meg.
   
A kormány elkötelezett, hogy megtegye az Európai Bizottság által szükségesnek ítélt lépéseket a túlzottdeficit-eljárás alól való kikerülés érdekében - hangoztatta a miniszter.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: A kormány értékelése a költségvetési helyzetéről, és a következő lépésekről
Cikk: Elfogadhatatlanok a Bizottság által javasolt lépések
Cikk: "Nem támogatjuk a Brüsszel által preferált megszorításokat"