fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Több mint ezer emberen segíthet a szociális földprogram
2013. május 12., 10:55
A tavalyi 170 millió helyett idén 250 millió forintra pályázhatnak azok az intézmények, amelyek olyan településen működnek, ahol magas az álláskeresők száma. A szociális földprogram keretében körülbelül 150 szervezet juthat így támogatáshoz, és 1000 mélyszegénységben élő kaphat munkát. A pályázatokat május 29-éig lehet beadni.

A szociális földprogram biztosít megélhetést 15 embernek Faddon. A település központjában egy 2,5 hektáros közkertet alakítottak ki, ahol már harmadik éve termelnek zöldséget a helyi közétkeztetés megrendelésére.

A program egyik eredménye, hogy indulása óta nem kellett emelni a közétkeztetés árát – mondta a Kossuth Rádiónak a polgármester. Fülöp János hozzátette: a pályázat révén öntözőrendszert is kialakítottak, kutat fúrtak, valamint üzembe helyeztek egy 24 négyzetméteres hűtőkamrát is, amiben a megtermelt zöldséget tárolják.

A nagy érdeklődésre való tekintettel a tavalyi 170 millió forintról idén 250 millióra emelkedett a pályázati összeg – közölte Kovács Zoltán államtitkár. A pályázatokat május végéig várják, reményeik szerint 150 helyszínen legalább 1000 embert érnek majd el, a kör pedig bővülhet is.

(hirado.hu-fidesz.hu)