fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Használatarányos útdíjról is tárgyal a parlament
2013. május 12., 15:16
Háromnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők hétfőn új szabályokat állíthatnak fel a nemzetbiztonsági ellenőrzésre, majd vitát kezdhetnek a használatarányos útdíj bevezetéséről. A második ülésnapon a családon belüli erőszak elleni szigorúbb fellépésről, míg szerdán az Állami Számvevőszék tavalyi beszámolójáról tárgyalhat a parlament.

A Ház ülése hétfőn 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amelyeket ezúttal is az interpellációk, majd az azonnali kérdések és kérdések követnek.
   
A képviselők ezután szavazhatnak a nemzetbiztonsági ellenőrzés új szabályainak megállapításáról szóló törvényjavaslatról, amelynek alapján a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá esőknek a kockázati tényezők között egyebek mellett arról kell számot adniuk, hogy milyen magánjellegű kapcsolatot tartanak fenn külföldi állampolgárokkal, fogyasztanak-e alkoholt, s ha igen, milyen mértékben, szenvedtek-e alkoholfüggőségben, alkalmanként vagy rendszeresen fogyasztottak-e kábítószert, van-e házasságon, illetve élettársi közösségen kívüli kapcsolatuk, illetve álltak-e kapcsolatban a demokratikus jogállam alapelveit tagadó mozgalommal. Az Országgyűlés előző héten nem támogatta azt a fideszes módosító indítványt, hogy az állampárti múlt is kockázati tényezőnek számítson a nemzetbiztonsági ellenőrzésen.
   
A dohányzással összefüggő, a nemzeti dohányboltok minimális kereskedelmi árrését négyről tíz százalékra emelő törvényváltoztatások esetében a módosító javaslatokról határozhat a parlament. Az egyik ilyen értelmében a hamarosan létrejövő dohányboltokban fagylaltot és jégkrémet is árulhatnának, míg egy másik módosítás alapján magánszemélyek helyett kizárólag állami vagy többségi állami tulajdonban lévő társaságok árulhatnának dohánytermékeket azokon a településeken, ahol az új dohánytörvény hatálybalépését követően nem jön létre trafik.
   
A parlament megváltoztathatja a fogyatékossági támogatások rendszerét is, a korábbi szabályozást felülírva ugyanis annak összegét nem az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegéhez igazítanák, hanem konkrét összegben határoznák meg és a nyugdíjemelésekkel arányosan változna mértéke a Ház hétfői döntésétől függően. A kormány eredeti javaslata alapján a fogyatékossági támogatás összege 19 500 forint, illetve 24 000 forint lehet.
   
Az Országgyűlésnek a határozathozatalok végén a fideszes Daher Pierre mentelmi ügyében is döntenie kell. A kormánypárti politikus mentelmi jogának felfüggesztését a kazincbarcikai járásbíróság kezdeményezte könnyű testi sértés vétségének gyanúja miatt egy kazincbarcikai asszony feljelentése alapján. A kórházigazgató politikus a vád szerint március 21-én szóváltás után megragadta feljelentő karját, és kilökte a nőt a folyosóra. Daher Pierre mentelmi jogának fenntartását kérte.
   
A szavazások után korábban tárgyalni kezdett javaslatok vitái folytatódnak, így a részletes vitával ismét terítékre kerülhet például az önkormányzati segély egységesítéséről szóló javaslat, valamint az elektronikus anyakönyvezés kialakítása, továbbá az internetes szerencsejáték újraszabályozása.
   
A napirend hétfői kiegészítése esetén még a hét első napján megtarthatják az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő útarányos díjfizetésről szóló törvényjavaslat általános vitáját. Az előterjesztés részletes vitájára ebben az esetben már kedden sor kerülhet. A kormány indítványából a legfontosabb adat, a fizetendő díj hiányzik, azt ugyanis a törvény felhatalmazása alapján rendelet állapítja majd meg.
   
Kedden általános vita kezdődhet emellett a vagyontörvény módosításáról, és megtárgyalhatják a kormány és a vidékfejlesztési miniszter munkáját támogató kormányzati testületekkel kapcsolatos törvénymódosításokat, valamint az agrárgazdasági jelentés elkészítéséről szóló határozati javaslatot.
   
Ugyancsak kedden tarthatnak általános vitát arról a törvénymódosításról, amely súlyosabban büntetné a családon belüli erőszakot. A kabinet szándéka szerint július 1-jétől külön tényállást kapna a hozzátartozó bántalmazása a büntető törvénykönyvben.    

Szerdán az Állami Számvevőszék tavalyi beszámolója és értékelése hangozhat el, és terítékre kerül a pénzügyi konglomerátumok kiegészítő felügyeletéről szóló törvényjavaslat, valamint általános vitára bocsátják a biztosítási törvények módosítását is.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: E-útdíj : új kormányhatározat az eszközök beszerzéséről
Cikk: Július 1-ig elindul a teljes e-útdíj rendszer