fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
"Magyarország nem az uniós megszorítások útját járja"
2013. május 13., 14:06
Magyarország nem az uniós megszorítások útját járja, hanem az adósság visszafizetése céljából a bankokra és a nagyvállalatokra vetett ki adót – hangsúlyozta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, hétfői napirend előtti felszólalásában.

Rogán Antal emlékeztetett rá, hogy hazánk ellen az unió már kilencedik éve folytat túlzottdeficit-eljárást, „köszönhetően a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai-kormányoknak, akik 2004 és 2010 között, hat éven keresztül nyakra-főre növelték az államadósságot, az adósság visszafizetésének a terhét pedig itt hagyták a mostani kormányokra”.

2010 óta Magyarország betartja az EU-csatlakozás során vállalt költségvetési szabályokat, minden évben csökkentjük az államadósságot, és 2011 óta minden évben 3 százalék alá szorítottuk a költségvetési deficitet – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője. Mint mondta, hazánk 2012-ben az uniós tagállamok közül a hetedik legalacsonyabb költségvetési deficitet érte el. Rámutatott, hogy a hiány sokkal alacsonyabb volt, mint a máltai – őket kiengedték tavaly az eljárás alól – valamint a romániai, akiket idén terveznek kiengedni.

Magyarországgal szemben az unió mégis további követeléseket támaszt – fogalmazott. Kiemelte, mindez azért történik így, mert Magyarország nem támogatja a Brüsszel által preferált megszorításokat.

Az az oka ennek, hogy nem engedünk a rezsicsökkentésből, nem növeljük a magánszemélyek és a kis- és középvállalkozások adóterheit, nem jöhet szóba a nyugdíjak csökkentése és megadóztatása, nem vagyunk hajlandóak a családtámogatások csökkentésére sem, és elutasítjuk a gyermekek után járó adókedvezmények bármilyen felülvizsgálatát is – sorolta. Hozzátette, Magyarország nem az uniós megszorítások útját járja, hanem az adósság visszafizetése céljából a bankokra és a nagyvállalatokra vetett ki adót.

Úgy fogalmazott, hazánkra azért vetettek ki újabb követeléseket, mert a rezsicsökkentést a nagyvállalatok profitjából valósította meg, és ezek a cégek erőteljes brüsszeli lobbival bírnak. Mi azt gondoljuk, hogy Magyarországnak továbbra is ezen az úton kell járnia – szögezte le.

Felhívta a figyelmet arra, hogy tavaly Brüsszel további intézkedéseket követelt a magyar kormánytól, a kabinet pedig jelezte, hogy amennyiben ezek megvalósulnak, akkor nem három, hanem két százalék alatt lesz a költségvetési hiány. Így is lett, most mégis további lépéseket követelnek – jegyezte meg.

A magyar kormány, a megszorítások útjára nem lépve, saját magán próbál spórolni akkor, amikor uniós zárolásokat vezet be az EU kérésére – jelentette ki. Szavai szerint ez az utolsó lépés, amit Magyarország megtesz annak érdekében, hogy kikerüljön a baloldali kormányok által okozott túlzottdeficit-eljárásból. Ha ezek után, három év három százalék alatti költségvetési hiánya után sem engedi ki Brüsszel hazánkat az eljárás alól, akkor nyilvánvaló, hogy kettős mércét alkalmaznak, és nem gazdasági, hanem politikai érdekekről van szó – emelte ki. Mint mondta, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy Magyarország ellen nem demokrácia-, illetve túlzottdeficit-eljárás, hanem rezsieljárás zajlik.
 

(fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Az EU azt sérelmezi, hogy hazánk nem megszorításokat alkalmaz
Cikk: Az EU visszaél hatalmával Magyarországgal szemben
Cikk: "Nem támogatjuk a Brüsszel által preferált megszorításokat"