A 6. Európa-Ukrajna fórum célja, hogy elősegítse az Ukrajnával kötendő uniós társulási és szabadkereskedelmi megállapodás aláírását a novemberi vilniusi csúcson – mondta a Kossuth Rádiónak a külügyminiszter.
Martonyi János felidézte: az Európai Unió 2012 decemberében állapította meg az ehhez szükséges feltételeket. A miniszter ezek közé sorolta a választási szabályok módosítását és az igazságszolgáltatás reformját. A tárcavezető szavai szerint úgy tűnik, Ukrajna fokozatosan teljesíti a feltételeket.
Az Európai Uniónak és Ukrajnának is érdeke, hogy aláírják a megállapodást, amely Magyarország szempontjából is különleges jelentőségű, hiszen Ukrajna a legnagyobb szomszédunk, jelentős magyar közösséggel, így nemzet- és kisebbségpolitikai szempontból sem közömbösek az ott zajló folyamatok – magyarázta.
Martonyi János a 180 percben beszélt arról is, hogy az Európai Tanács júniusban dönthet a szerb csatlakozási tárgyalások időpontjáról. A külügyminiszter grúz kollégájával a kétoldalú kapcsolatokról tárgyalt. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: gazdasági együttműködési és turisztikai megállapodást ír alá a két ország, Budapest pedig támogatja a Grúziával kötendő szabadkereskedelmi és társulási megállapodást is.
Cikk: | Martonyi: Magyar érdek, hogy megkezdődjenek a tárgyalások |
Cikk: | A grúz társulás bizonyíthatná a keleti partnerség sikerét |
Cikk: | Európa-Ukrajna fórumot tartanak Budapesten |