fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kínában tárgyalt Balog Zoltán miniszter
2013. május 14., 12:03
A kulturális intézetek egymás országában történő felállításának szándékát is tartalmazó kétoldalú kulturális együttműködési megállapodást írt alá Magyarország és Kína között Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere Pekingben kedden - tájékoztatta a tárcavezető az MTI-t a kínai fővárosban.

Az eseményre abból az alkalomból került sor, hogy Peking meghívta azt a 16 közép- és kelet-európai országot, amelyekkel 2012 óta intézményes keretek között törekszik a gazdasági, továbbá kulturális, turisztikai és más területen az együttműködés szorosabbra fűzésére. Az érintett országok nemzeti koordinátort neveztek ki, a kínai külügyminisztériumban pedig külön titkárságot hoztak létre az ezekkel az országokkal folytatandó együttműködés szervezésére. A mostani alkalom a kulturális diplomáciai offenzívájának egyik megnyilvánulása.
   
Balog Zoltán miniszter Caj Vu kulturális miniszterrel folytatott tárgyalásán egyértelmű jelét látta annak, hogy Kína Magyarországgal mint "a térség motorjával" számol. Mint mondta, ezt jelezte az is, hogy az eseményhez kapcsolódóan most írták alá a három évre szóló kétoldalú megállapodást. Ami a részleteket és a konkrétumokat illeti, a tárcavezető beszámolt arról, hogy az az oktatás és a kultúra szinte minden területére kiterjed, állami nagykönyvtárak dokumentumcseréjétől, a televíziós filmgyártástól a sajtó- és kiadói delegációk, valamint a nemzeti műemlékvédelem delegációcseréin keresztül a kortárs képzőművészetig és a zenei együttműködésig. Külön is belefoglalták a Kínában már hagyományokkal rendelkező Petőfi-kutatás folytatását. Balog Zoltán megjegyezte, hogy kölcsönösen szeretnék az ösztöndíjas diákok számát megsokszorozni. A tárgyaláson kínai részről elhangzott, hogy az együttműködés kiterjed az ujgur kultúra bemutatására és - a magyar kultúrával közös gyökereire tekintettel - a "rokonság" ápolása.
   
Még az idén több magyar vonatkozású kulturális esemény is lesz Kínában, így Sanghajban Munkácsy Mihály festőművész képeiből nyílik kiállítás, novemberben a Művészetek Palotájában már sikerrel debütált Attila című Verdi-operát is bemutatják a kelet-kínai metropoliszban - tájékoztatott a miniszter. Hozzátette: "ezzel az intenzív együttműködéssel újabb lökést kapnak az egyre szélesebb területet átfogó együttműködések". Ami a többoldalú kapcsolatok építését szolgáló fórumon elhangzottakat illeti, Balog Zoltán fontosnak tartotta megemlíteni, hogy "Kína láthatóan nem a különböző kulturális identitások harmonizálásában látja a jövőt, hanem úgy véli, hogy az erős identitások tudnak lényegi párbeszédet folytatni".

A fórum résztvevői kedden jelen voltak a pekingi Tienanmen tér keleti oldalában lévő nemzeti múzeum kiállításának megnyitóján. A vendéglátók az elmúlt tíz év nemzetközi kulturális kapcsolatainak szenteltek egy tárlatot.

(MTI-fidesz.hu)