fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Szigorúbban büntessék a hozzátartozói erőszakot!
2013. május 14., 13:11
A jövőben egyértelművé kell tenni, hogy a családon belüli, vagy hozzátartozói erőszak nem családi ügy, hanem súlyos bűncselekmény - jelentette ki Répássy Róbert a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) államtitkára az egyes büntető tárgyú törvények módosításáról szóló javaslat keddi általános vitájában elmondott expozéjában.

Ismertette: a kapcsolaton belüli erőszak a társadalom széles rétegét érintő probléma. Éppen ezért vezeti be a javaslat - elfogadása esetén - a hozzátartozó bántalmazása tényállást a büntetőtörvénykönyvbe. A tényállás hatálya alá tartozik a volt házastárs, volt élettárs, gondnok, gondnokolt, gyám és gyámolt. Répássy Róbert hangsúlyozta: a tényállás megállapításának feltétele az együttélés, de az mindegy, hogy az elkövetéskor, vagy korábban éltek együtt az érintettek. A büntetéshez emellett szükséges a rendszeres elkövetés ugyanazon sértetten - tette hozzá. A módosítással 3 évig, illetve 1-5 évig történő szabadságvesztéssel lesz büntethető a hozzátartozóját bántalmazó. Az államtitkár kiemelte azt is: széles körű társadalmi összefogás is szükséges az új tényállás hatékonyságához. Ehhez pedig átfogó tájékoztatásra és a sértettek bátorítására is szükség van, ebben pedig a kormány "számít a civilekre is".

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Fokozott védelem a nőknek és a családtagoknak
Cikk: A családon belüli erőszak szigorúbb szankcionálása a Ház napirendjén