fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Szalay: Ez a teher nem hárítható át a szolnokiakra
2013. május 14., 18:34
Szolnok önkormányzata éves szinten 18 millió forintot kifizet a távfűtést biztosító Alfa-Nova Kft.-nek a mérőberendezések ellenőrzésével és cseréjével kapcsolatos költségekre, hogy a januártól érvényes tíz százalékos rezsicsökkentés mértéke változatlanul megmaradjon - közölte Szalay Ferenc (Fidesz), a város polgármestere keddi sajtótájékoztatóján.

Elmondta, hogy a szolgáltató céggel megállapodtak, a szerződést az önkormányzati közgyűlés májusi ülésén jóváhagyja. Mint elmondta, szolnoki polgárok bejelentése alapján szembesültek azzal, hogy a távhődíjak ugyan tíz százalékkal csökkentek, azonban a szolgáltató a fogyasztóknak új költségelemet vezetett be a mérőberendezések ellenőrzése, illetve cseréje kapcsán. A polgármester szerint ez a teher nem hárítható át a szolnokiakra, nem lehet elfogadni, hogy a közel kilencezer, távfűtéses lakásban élő családot a fűtéssel kapcsolatban az elfogyasztott hő díján kívül bármilyen egyéb költség terheljen.    

Szalay Ferenc emlékeztetett arra, Szolnokon eddig több mint 3 ezer lakás vett részt az épületek hőszigetelését javító panelprogramban, és az érintett otthonokban ezáltal 30-40 százalékkal is kevesebb összegbe kerül a fűtés.
    
Szolnokon a kormánydöntésnek megfelelően 8764 távfűtéses lakásában csökkent tíz százalékkal a távhőszolgáltatás díja januártól. Ez éves szinten összesen 128 millió forintos költségcsökkenést jelent. Így átlagosan 15 ezer forinttal kerül kevesebbe egy család számára évente a fűtés és melegvíz-szolgáltatás.

(MTI-fidesz.hu)