fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A magyar-szaúdi kapcsolatok fejlesztéséről tárgyalt a házelnök
2013. május 15., 08:34
Kövér László, az Országgyűlés elnöke kedden hivatalában fogadta Abdulaziz bin Abdullah al-Szaúd herceget, a Szaúd-Arábiai Királyság külügyminiszter-helyettesét.

Az Országgyűlés sajtóirodája az MTI-hez eljuttatott közleményében ismerteti, hogy a házelnök a megbeszélésén hangsúlyozta: a magas rangú politikus látogatása tovább erősíti a 2010 után fellendülésnek indult magyar-szaúdi kapcsolatokat. Ebben a folyamatban fontos szerepet tölt be az Országgyűlésben nemrég megalakult baráti tagozat is - fűzik hozzá Kövér Lászlót idézve, aki - mint írják - érdeklődéssel és szimpátiával figyeli a Szaúd-Arábiában zajló fejlődést és változásokat.
   
A parlament elnöke szerint ugyanis ahogy az arab állam "egyfajta kapu lehet a térség országai felé, úgy Magyarország is az lehet Szaúd-Arábiának Európa irányába". Kövér László a megbeszélésen hangsúlyozta, a közép-európai térség a közeljövőben a kontinens legdinamikusabban fejlődő régiójává válhat, így a két ország közötti gazdasági együttműködés bővítése kölcsönösen hasznos lehet - olvasható a sajtóiroda közleményében.
   
Tájékoztatásuk alapján a házelnök megemlítette azt is, hogy bár Magyarország keresztény állam, Szaúd-Arábia pedig az egyik legfontosabb iszlám ország, a hit, a nemzet, a család és a munka megbecsülése "összeköt bennünket". A Ház sajtóirodájának beszámolója szerint a szaúdi külügyminiszter-helyettes válaszában tiszteletét fejezte ki azon országoknak, amelyeket ezen értékek vezérelnek. "Magyarországot szövetségesnek és baráti országnak tekintjük" - idézik Abdulaziz bin Abdullah al-Szaúd herceget.

(MTI-fidesz.hu)