fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Répássy: Nem marad büntetőjogi válasz nélkül a hozzátartozók bántalmazása
2013. május 15., 08:53
Súlyosabb ítélet alá esik majd a jövőben a hozzátartozók sérelmére elkövetett bántalmazás, erőszak, mely akár 5 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető – mondta el Répássy Róbert a köztévé Ma reggel című műsorában.

A jövőben egyértelművé kell tenni, hogy a családon belüli vagy hozzátartozói erőszak nem családi ügy, hanem súlyos bűncselekmény. A hozzátartozó bántalmazásának tényállása bekerül a büntető törvénykönyvbe. Répássy Róbert a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) államtitkára a Ma reggelben elmondta: nem csak a jelenleg, hanem a korábban együtt élő hozzátartozók, volt élettársak sérelmére elkövetett bűncselekményeket is bünteti majd az új tényállás. Súlyosabb ítélet alá esik majd a jövőben a hozzátartozók sérelmére elkövetett bántalmazás, erőszak, mely akár 5 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető – mondta az államtitkár.

Répássy Róbert arról is beszélt, hogy a kritikák szerint a hozzátartozók között számos olyan más büntetendő konfliktus alakulhat ki – kényszerítés, zsarolás – mely nincs benne a tényállásban. Ezek a Btk. más részeiben szerepelnek, s ha elkövetik azokat, nem maradnak büntetőjogi válasz nélkül – mondta.

„Elsősorban a bántalmazó magatartásra (…) kell egy önálló tényállást megalkotni, ez az, ami jelen pillanatban a hozzátartozók bántalmazása büntetőjogi megoldásba kerülne bele” – közölte az M1 reggeli műsorában Répássy Róbert.

A politikus arról is beszélt, hogy mindenféle erőszakot elutasítanak, és elfogadhatatlannak tartják, ha a gyengébbekkel szemben, akárki, akár egy politikus is bűncselekményt követ el.

(hirado.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Szigorúbban büntessék a hozzátartozói erőszakot!
Cikk: Fokozott védelem a nőknek és a családtagoknak