fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Rendeletet alkothatnak Szolnokon a biztonságos szórakozóhelyekről
2013. május 15., 16:05
Újra szülői fórumot rendeztek a városházán. A tavalyi kezdeményezés - mely az önkormányzat és a rendőrség közötti együttműködéssel indult - sikeresnek bizonyult, olyannyira, hogy az azóta eltelt évben számos alkalommal ültek egy asztalhoz szülők, diákok, szakemberek, szórakozóhelyek, az önkormányzat és a városi rendőrkapitányság képviselői. Tegnap az eredményekről és az előttük álló új feladatokról számoltak be.

Az első fórumra több száz érdeklődő érkezett, azután az önként jelentkezőkből alakult szülő műhelyekben folyt tovább a munka. A cél az volt, hogy kimunkálják azokat az elképzeléseket, feltételrendszereket, melyek alkalmazásával az éjszakai szórakozás során a fiatalokra leselkedő veszélyek mérsékelhetők vagy megszűntethetők. Ebben partnerre találtak a szórakozóhely tulajdonosokban is, akik – más városoktól eltérően – együttműködően álltak a kezdeményezéshez. A fórum életre hívását a Szolgáltató Város mintaprojekt szervezetei kezdeményezték és a Családbarát Programhoz is szorosan kapcsolódik.

Szalay Ferenc polgármester hangsúlyozta: az önkormányzat célja egy városi rendelet megalkotása, a biztonságos szórakozóhely státusz létrehozása, amely jelezné a betérőnek, hogy ott a tulajdonosok fokozott figyelmet fordítanak a drog visszaszorítására, illetve nem szolgálnak ki 18 éven aluliakat sem cigarettával, sem alkohollal. A polgármester ismertette a biztonságos szórakozás etikai kódexének alapértékeit.

A városi rendőrkapitányságnak már 2008-ban volt biztonságos szórakozóhely programja – kezdte beszámolóját Szabó Zoltán rendőrkapitány, aki kitért arra is, hogy szeretnék elérni, a fiatalok ne az ellenséget, hanem segítő személy lássanak a rendőrben. Több program is zajlik (Dada, Ki a mester négykeréken?, V. Kapitánysági Nyílt Hét), amelyek célja az állampolgárok, kiemelten a fiatalok felé történő nyitás.

Dr. Versitz Éva, az önkormányzat humán igazgatója a Szülői Műhely működéséről beszélt a 2013-as ifjúságkutatás eredményeinek tükrében. Beszédesek voltak a számok:

- szülői műhely 7 alkalommal
- párbeszéd a szórakozóhely tulajdonosokkal 5 alkalommal
- párbeszéd a Városi Diák Tanáccsal 4 alkalommal
- SZMK Fórum, tantestületi értekezlet 7 alkalommal
- szórakozóhely látogatások 4 alkalommal

A fiatalokra leselkedő veszélyekről, az internet biztonságos használatáról is hallhattak a fórum résztvevői, majd dr. Kállai Mária kormánymegbízott invitálta közös gondolkodásra, és párbeszédre a megjelenteket.

Az elmúlt egy év tapasztalatai igazolták, hogy Szolnokon életképes a kezdeményezés, az érintetteket sikerült megszólítani és egy olyan közös munka indult el, amelynek valódi eredményei vannak. A munka nem áll meg, tovább folyik a szemléletformálás, és ha a májusi közgyűlés elfogadja, hamarosan már biztonságosabb szórakozóhelyek várják a megyeszékhelyen a fiatalokat.

(fidesz.hu)