fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
9000 gyerek nyaralhat az idén a zánkai centrumban
2013. május 16., 15:27
Kilencezer, szociálisan rászoruló gyermek nyaralhat az idén a zánkai Új Nemzedék Központ területén - jelentette be Nagy Anna, az Erzsébet-program szóvivője csütörtökön sajtótájékoztatón, Zánkán.

Hozzátette: Zánkára várnak ezer, határon túl élő magyar gyermeket is, akik a környező országokból érkeznek a Határtalan túra elnevezésű táborba, "sokan közülük először látogatnak az anyaországba". Az egyhetes nyaralásért a családoknak 1-2 ezer forintot kell fizetniük, ha a családban az egy főre eső jövedelem nem haladja meg a minimálbért, ha meghaladja, akkor tízezer forintot - ismertette a szóvivő.
   
Tájékoztatása szerint a kilencezer gyermekből hatezren általános táborokban, míg a többiek tematikus - sport-, formatervezői, vízi mentő - táborban nyaralhatnak. Szólt arról is, hogy az Erzsébet-programban az idén 135 ezer ember kapott rendkívül kedvezményes nyaralási, táborozási lehetőséget, közülük 73 ezer a gyermek.
   
Nagy Anna kiemelte: az Erzsébet-program nem ér véget a nyárral, a tavaszihoz hasonlóan ősszel is lesznek háromnapos osztálykirándulások, amelyekért ezer forintot kell fizetniük a rászoruló családoknak.
   
Mihalovics Péter, az Új Nemzedék Jövőjéért program koordinációjáért felelős miniszteri biztos a sajtótájékoztatón felidézte: egy évvel ezelőtt vette át a Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum kezelését a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, s 2012 májusában rendeztek Zánka Újratöltve címmel konferenciát, amelyen stratégiai partnerekkel vitatták meg a központ jövőjét. Három fő cél tűztek ki: szervezeti átalakítást (korszerű menedzsment felállítását), a központ fizikai megújítását, valamint stratégiai partnerségek kötését.
   
Hozzátette, ilyen, stratégiai vagy kitörési pont a létrehozandó országos ifjúsági hálózat, a vitorlásszövetséggel közösen megkezdett Festetics-program, a cserkészekkel történő együttműködés, a lovassportok, valamint a szociális üdültetés, vagyis az Erzsébet-program. Kiemelte, hogy ezek közül a legstabilabb pont az Erzsébet-program.
   
Siklódi Levente, az Új Nemzedék Központ ügyvezető igazgatója elmondta: az idén négy, 40 éves, elavult nyári épületet újítanak fel műszakilag és külsőleg. Az épületek komfortosabbak lesznek, hiszen a közös vizesblokkok helyett a szobákhoz külön fürdőszobákat alakítanak ki. A gazdaságosságot és a kihasználtságot növeli, hogy az épületeket téliesítették, így azok már nem csak egy szezonban lakhatók. A felújítás a nyári szezonra befejeződik - tette hozzá.
   
Szólt arról, hogy jelentősen nőtt a központ vendégéjszakáinak száma: míg tavaly az addig tapasztalható csökkenést sikerült 105 ezer éjszakaszámnál megállítani, az idén az előzetes foglalások alapján elérik a 140 ezret.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Nagy: Európai sikertörténet az Erzsébet-program
Cikk: Erzsébet-program: Európa előtt járunk sok szempontból