fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Varga: Hazánknak le kell kerülnie a szégyenpadról
2013. május 18., 10:22
A nemzetgazdasági miniszter szerint ha az Európai Unió a szokásos gyakorlat szerint dönt a túlzott deficiteljárások jövőjéről, akkor Magyarországnak le kell kerülnie a szégyenpadról, ahová a korábbi kormányok ültették - olvasható Varga Mihály Magyar Hírlapnak adott interjújában.

A lap szombati számában a tárcavezető jelezte: a következő két hétben próbálják meggyőzni az EU-illetékeseket, hogy Magyarország idén és jövőre is képes három százalék alatt tartani az államháztartási hiányt. Ezt újabb egyenlegjavító intézkedések nélkül is tudja teljesíteni az ország, az uniós nyomás miatt azonban szükséges volt korrekciós tételek felmutatására - tette hozzá.
    
Varga Mihály azon reményének is hangot adott, hogy Brüsszelben nem keverik össze a politikai, jogi jellegű kérdéseket a költségvetési ügyekkel.
    
A miniszter szólt arról is, hogy semmilyen jelzést nem kaptak a három hitelminősítő cég szakértőitől arra vonatkozóan, hogy még az idén pozitív döntés születhet Magyarország esetében. "Miközben a piac mellettünk áll, a hitelminősítők, úgy tűnik, kitartanak korábbi - szakmailag felettébb vitatható - álláspontjuk mellett" - nyilatkozta a tárcavezető.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Varga: Az Európai Bizottság szerint biztatóak az eddigi intézkedések
Cikk: Varga: A Európai Bizottság tévesen ítéli meg a számokat
Cikk: Varga: Méltánytalan és téves az EB előrejelzése