Máté T. Gyula: Angela Merkel lovasrohamot vizionáló szavait, a magyar miniszterelnök válaszát, a német külügyminiszter rendreutasítását a hazai balliberális média már bőszen boncolgatta.

Találtak egy újabb ürügyet, ami miatt nem kell arról beszélni, hogy a pártjaik holdudvarán kívül élőknek mégis miért lenne jobb, ha ők kormányoznának. Demokratikus programalkotó berkekben mesélik, hogy Bajnai Gordon híres-neves Bubu-vigyora is szélesebbre nőtt az óriásplakátokon. Őt vizslató népe – csinos lány, borostás lázadó, marketingtrendi harmincas és unokát szorongató, szende szemű nyugdíjas – is boldogabban rajongja körül a köztársaság milliárdosát. Tucatnyi modellnek máris kifizetődik a „demokratikus pártok” százmilliós kormányfőjelölt-hajszája.

Bajnai, Mesterházy és az ide-oda tekintgető Gyurcsány kéjesen élvez ki minden egyes pillanatot, amikor kívülről valaki belénk rúg. Akár hiszik, akár nem, ez nem puszta álpatrióta mazochizmus, az említett urak úgy gondolják, hogy ezzel a saját esélyeik növekednek. Gyönyörűen demokratikus Európai Unióról beszélnek, szavak és tettek egyenlőségéről, miközben elég egyetlen morc pillantás valamelyik „nagytól”, hogy megfelelni és alkalmazkodni vágyjanak. Magyarországi szocialistára mondhatnánk, hogy szovjet időkből származó kényszer ez, de talán inkább maradjunk az embertípusnál, amely népeket és rendszereket átívelően kész szolgálni és szolgává tenni.

Nos, eme nagyszerű uraknak csalódniuk kell. A Merkel-ügy ugyanis nem csak azért nem fogja őket közelebb engedni az állami pénzekhez, mert az alja kárörvendés a politikában sem feltétlenül szavazatszerző eszköz. Az ő igazi gondjuk megint a tényekkel van, a német kancellár ügyetlen megjegyzése ugyanis szociáldemokrata vetélytársa évekkel ezelőtti elszólását bírálta, s Orbán tankos reakciója is oda vágott vissza.